Az Irodagép kupáért kiírt városi teremlabdarúgó bajnokság legutóbbi játéknapja szó szerint forduló volt, hiszen a címvédő FIFA 2005 vereséget szenvedett a Sim Team csapatától, így utóbbi az élre állt és nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Az eredménynek a harmadik M-car is örült, ugyanis nekik is megmaradt az esélyük, hogy megnyerjék a bajnokságot.

Két fordulóval a bajnokság felsőházi ágának befejezése előtt nagy meglepetésre a trónkövetelő Sim Team legyőzte a FIFA 2005 csapatát 2-1-re, és így vezeti a táblázatot. Az utolsó két játéknapra maradtak az izgalmak, ugyanis a harmadik M-car még mindkét előtte állóval mérkőzik, így teljesen nyílt, ki lesz hármójuk közül a bajnok. A Klo-fa az alapszakasz első hét fordulójában pontot sem vesztett, utána azonban jött néhány vereség, és a felsőházban már csak a középmezőnyt célozták meg.

Nos, a Klo-fa a rendőrök ellen is kikapott 2-1-re, így csak a hetedik helyen tanyázik, és marad a tisztes helytállás. A rendőrök, akik éppencsak becsusszantak a felsőházba, sorra nyertek az utóbbi időben, és stabil tagjai a középmezőnynek.

A szabadtéren erős csapatnak számító Hidromobil az alapszakaszbeli jó teljesítmény után a felsőházban sokat bukdácsol, igaz, éppen a bajnoki cím egyik legfőbb várományosát, az M-cart sikerült legutóbb legyőzni.

A Hidromobil ezúttal is kikapott, 2-1-re a Haverok győzte le, így Pap Mátéék az utolsó helyen szerénykednek. Az alsóházban botlott a listavezető T-T Gránit, de megőrizte vezető helyét, a dobogósok rangadóján a Balog Üveges nagy zakót kapott az SM Kapostól, így jelenleg utóbbi a második. Itt még négy forduló van vissza a bajnoki küzdelmekből. A góllövő listán a felsőházban a Sim Teames Simon Roland vezet, az alsóházban is a listavezető egyik játékosa, Patak Péter.

Címkék: sport