motoroscsaj

A sztárversenyzőkön kívül a boxutcai lányok sem jöhetnek Somogyba

A helyiek és a motorosok a pálya megépüléséért küzdenek, ám a civil jogvédők sokkal nagyobb célokat tűztek ki maguk elé. Bár jelenleg úgy néz ki, hogy a Balatonring építése meghiúsult, ők az esetleges állami visszaéléseket kívánják felgöngyölíteni.

Sikeres civil akciónak ítélte a sávolyi motorpályával kapcsolatos tevékenységét a TASZ. Ezt sajtóközleményben tudatta a sajtóval az egyesület. A civil-koalíció további dokumentumok nyilvánosságra hozatalát kéri a kormányzattól.

Múlt hét csütörtökön lemondott a sávolyi projekt koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, majd pénteken az MFB és a gazdasági tárca bejelentette, nem köt szerződést a beruházóval a Moto GP-pálya megépítésére. A tisztázatlan kormánytámogatás felfüggesztését követelő civil szervezetek üdvözlik ezen bejelentéseket, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a beruházással kapcsolatos dokumentumok nyilvánossága továbbra sem biztosított, illetve továbbra is válaszokra várnak az eddigi döntések hátterével kapcsolatban.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy csupán a hitelszerződés felfüggesztésével a kormányzati döntéshozatal átláthatósága nem javult. Az esetleges politikai befolyással kapcsolatos feltételezések tisztázása érdekében a szervezetek továbbra is fontosnak tartják a vonatkozó, tavaly októberi kormányülés jegyzőkönyvének és hanganyagának nyilvánosságra hozatalát.

„A civil szervezetek végig a kormányzati döntéshozatal miértjeire keresték a válaszokat – és keresik azóta is, mivel az MFB, az illetékes miniszter és kormánybiztos eddigi nyilatkozataiból nem derült ki, pontosan miért döntöttek végül negatívan az állami óriáshitelről, de az sem világos, korábban miért kapott zöld utat a beruházás támogatása a pénzügyminisztérium elutasító szakvéleménye ellenére“ – kommentálta a múlt heti fordulatot Dénes Balázs, a TASZ elnöke.

Eközben Bobek József Sávoly polgármestere aláírásgyűjtésbe kezdett amelyet aztán a motoros média is felkarolt. Így megalakult a Balatonring Angyalai mozgalom. Honlapjukon aláírásával bárki hozzájárulhat a Moto GP pálya megépüléséért küzdők akciójához. A polgármester azt mondja: a Balatonring megépítését helyi, regionális és nemzeti ügynek tartják. Az aláírásgyűjtő honlappal az a céljuk, hogy mindenki láthassa, mennyien támogatják ezt a kiemelten fontos, turizmust élénkítő beruházást.


Címkék: Moto GP, Sávoly, sport