A 11-szeres bajnok és 13-szoros kupagyőztes kaposvári férfi röplabdacsapat a Szeged elleni negyeddöntő után most a Veszprém elleni párharcra hangol. A csata három győzelemig tart, az első felvonás csütörtökön 18 órakor kezdődik a somogyi megyeszékhelyen.

Edzésben a Diamant röplabdázói. A fiúk a Közép-európai Ligában és a Magyar Kupában már befejezték szereplésüket, így a folytatásban a bajnoki hajrára összpontosítanak. A három győzelemig tartó elődöntőben az idény meglepetéscsapata, a Veszprém lesz az ellenfél.

- Hogy mi a latolgatásom a mérkőzésről? Egyértelmű, hogy a Veszprém ellen úgy kell továbbmennünk, hogy a saját játékunkat játsszuk - fogalmaz Kántor Sándor csapatkapitány. - Ha jó lesz a nyitásfogadásunk, szeretnénk figuratívabbá tenni a játékot.

A két csapat a középszakaszban már két alkalommal találkozott egymással. A kaposváriak hazai pályán gond nélkül nyetek 3-0-ra, idegenben viszont meg kellett szenvedni a 3-1-es győzelemért. A fiúk a hétvégén Zágrábban készültek az elődöntőre két edzőmeccsel. Az elmúlt napok munkáját megnehezítette, hogy többen kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak. Hobothnak a válla fáj, Skoricsnak pedig a térde. A játékosok közül a válogatott center, Nagy József sérülése a legsúlyosabb.

- Az egyik külső bokaszalagom teljesen elszakadt. Otthon feküdtem, lámpával, krémekkel kezeltem. Egyre jobb lesz. Úgy számolok, hogy két-három hét, és tudok edzeni rendesen - mondta Nagy József.

A bajnoki elődöntő első mérkőzését csütörtökön 18 órától játsszák a kaposvári városi sportcsarnokban. Ezt követően kétnaponta jönek majd a meccsek. A csütörtöki összecsapást élőben közvetítjük a világhálón, a www.kapos.hu portálon.

Címkék: Diamant Kaposvár, röplabda, sport