A Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. korcsoportos kaposvári elődöntőjén a római ötkarikás játékok és a 2010-es vancouveri téli olimpia témakörében is jártasnak kellett lenniük a fiataloknak, sőt a magyar tornászok olimpiai szereplését is jó volt, ha betéve tudták. A zsűri elnöke, Szöul kétszeres olimpiai bajnok kajakozója szerint elképesztő, hogy a gyerekek mekkora tudással rendelkeznek.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, olimpiai bajnok kajakozó elmondta:
- Hallatlanul fontosnak tartom természetesen azt, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia és a Magyar Diáksport Szövetség ilyen kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyerekek lexikális tudása is nagy legyen, az nagyon örvendetes, de az is fontos, hogy a gyerekek ne csak tudják, hogy ki volt az 1-3. helyezett, hanem nézzék is és maguk is műveljék a sportot, de itt kezdődik az olimpiai mozgalom tisztelete és a szeretete, hogy tudjuk, mi történik az olimpiákon és a sportversenyeken.

Két somogyi iskola is megmérette magát a 11 csapat között, a zamárdiak tavaly csak egyetlen ponttal maradtak el a diákolimpiai elsőségtől. A kaposvári Berzsenyi csapata is sokat készült az elődöntőre.

A gyerekeknek egy 10 kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük, ez a legjobban a zamárdi Fekete István iskolának sikerült, mindössze három pontot vesztettek. A második helyen a nagykanizsaiak végeztek, a harmadik a pécsi Janus Pannonius gimnázium lett, a negyedik még továbbjutást érő helyen pedig szintén egy pécsi iskola, a Budai-Városkapu végzett. A kaposvári Berzsenyinek ezúttal a nyolcadik hely jutott. A négy legjobb március 27-én, a nyíregyházi országos döntőben bizonyíthatja újra a tudását.

Címkék: sport