A KASI kiválósága az 50 kg-os súlycsoportban remek versenyzést bemutatva állhatott fel a dobogó második fokára, egy helyet javítva ezzel az első, csepeli rangsorversenyen elért eredményén.

Bence az első fordulóban egy abonyi, a másodikban pedig egy kabai versenyzőt győzött le pontozással, célratörő birkózással.

A döntőben a szombathelyi Kálmán Balázs várt rá, aki revansot vett a szabadfogású magyar bajnokság döntőjében elszenvedett vereségért, és két menetben pontozással legyőzte Bencét, aki tehát ezüstérmes lett.

Nemcsak Bence ügyeskedett a hétvégén, a Kaposvári Sportiskola fiatal birkózói a horvátországi Koprivnica vendégeként egy nemzetközi diák és serdülő kötöttfogású birkózóversenyen vettek részt, ahol öt ország (Bosznia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország) huszonkilenc csapatának sportolói kezdték meg a küzdelmeket.

A 48 kg-ban a Farkas testvérek (András és Balázs) két-két győzelem, és egy-egy vereség után a bronzmérkőzésen egymással találkoztak, amely Balázs győzelmét hozta, András pedig így az ötödik helyen végzett.

A diák korcsoport 36 kg-os súlycsoportjában Kovács Márk kemény mérkőzések után került az elődöntőbe, ahol egy hazai versenyző csak bírói segítséggel tudta őt legyőzni, így pontozásos vereséget szenvedett. A bronzmérkőzés sima volt, Márk ezzel a harmadik helyen végzett.

A 40 kg-os súlycsoportban Kajtán Olivér két győztes mérkőzést követően került a döntőbe, ahol a második menetben tusgyőzelmet aratott, és megszerezte a kaposváriak első aranyérmét.

Bódis Milán, Márton Csaba és Vörös Bálint a 47 kg-os súlycsoportban próbáltak szerencsét kisebb-nagyobb sikerrel. Milán és Bálint az első fordulóban egymás ellen birkózott, a derbi Milán győzelmével zárult. Sajnos a második fordulóban Milán vereséget szenvedett, így Bálint elbúcsúzott a további küzdelmektől. Milán a vigaszágon megvívott sikeres mérkőzéseit követően a harmadik helyen végzett. Csaba, Bálinthoz hasonlóan az első mérkőzésén pontozásos vereséget szenvedett, és elbúcsúzott a további küzdelmektől.

Horváth Barnabás ezúttal 70 kg-ban próbált szerencsét, és itt sem talált legyőzőre, így négy győztes mérkőzés után szerezte meg a KASI második aranyérmét.

A kaposvári együttes a csapatversenyben a dobogóról három ponttal lemaradva a negyedik helyen végzett.

Eredmények:

diák 36 kg III. helyezett: Kovács Márk

40 kg I. helyezett: Kajtán Olivér

47 kg III. helyezett: Bódis Milán

70 kg I. helyezett: Horváth Barnabás

serdülő 48 kg III. helyezett: Farkas Balázs

V. helyezett: Farkas András

A Kaposvári Sportiskola fiatal tehetségeinek eredményeire a Magyar Birkózó Szövetség is felfigyelt, és a csapatból hat versenyzőt- Kovács Márk, Kajtán Olivér, Bódis Milán, Bak Barnabás, Farkas Balázs, Horváth Barnabás-, valamint Tulézi Márk edzőt egy háromnapos válogatott edzőtáborba hívták meg Tatára.

A lányok sem tétlenkedtek, idei első rangsorversenyükön, Pestszentimrén léptek szőnyegre 256 sportoló társaságában.

A Kaposvári Sportiskola fiatal tehetségei közül Járfás Luca és Kiss Krisztina remekelt: mindketten négy mérkőzést vívtak meg sikerrel és megérdemelten állhattak fel a dobogó legfelső fokára!

Eredmények:

Diák:

28kg I. helyezett: Kiss Krisztina KASI

45kg  I. helyezett: Járfás Luca  KASI

V. helyezett: Kiss Alexandra KASI

Serdülő:   +57kg  V. helyezett: Banicz Vivien KNSE

Pákai Adrienn

Címkék: birkózás, KASI, sport