A szoros találkozón 2-1-re győztek Szilvaiék, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét együttes csere nélkül állt ki, és a Hidromobil jobb csapat, mint utolsó előtti helyezése azt mutatja. A Sim Team hozta a meccsét a Somogy Sportja ellen, a FIFA 2005 is legyűrte a Rendőröket, így a dobogó állása nem változott, az M-car hátránya azonban négy pontra nőtt. A Royal Fröccs is meglepetésgyőzelmet aratott, igaz, a Klo-fa legyőzésével is maradt a sereghajtó pozícióban. Az alsóházban nem változtak az erőviszonyok, a Balog Üveges, a T-T Gránit és az SM Kapos hozta a mérkőzését, a Kaposflex szabadnapos volt, de a vesztett pontok tekintetében így is nekik van esélyük a dobogón végezni. Régen látott különbséggel győzött a QLR PC Bontó, a Guarguminak ötöt vágtak Mányokiék. A góllövő listán a felsőházban 19 találattal Takács Norbert (FIFA 2005) immáron a Sim Team támadójával, Simon Rolanddal kettesben vezet, előbbi egy, utóbbi két gólt szerezve legutóbb, így a régóta sérült Jovánczai a harmadik helyre szorult vissza 18 találatával. Az alsóházban Patak Péter (T-T Gránit) ezúttal nem talált be, utol is érte a duplázó Vincze Zsolt (Kaposvári Egyetem), így 18-18 góllal állnak az élen, majd Fazekas Lajos következik a Postásból 14 egységgel, utóbbi szintén eredményes volt a hatodik fordulóban.

Az Irodagép Kupa 17. fordulójának eredményei:

Felsőház:

Sim Team - Somogy Sportja 5-2

Gól: Simon R. 2, Meksz 2, Balogh Á., illetve Varga P., Varga T.

H2N2 - Haverok 3-0

Gól: Kővári 2, Nagy N.

Royal Fröccs - Klo-fa 4-3

Gól: Tóth Gy. 2, Ács, Sulyán, illetve Rofrics Zs. 2, Ballay

FIFA 2005 - Police FC 3-1

Gól: Baksa, Tóth, Takács N., illetve Nógely

Hidromobil - M-car Autókerekedés 2-1

Gól: Váradi, Bognár A., illetve Novák L.

A felsőház állása

1.FIFA 2005660023-723
2.Sim Team651019-422
3.M-car Autó.641113-419
4.H2N2632110-515
5.Police FC630310-1110
6.Klo-fa620415-149
7.Haverok62048-158
8.SomogySportja61059-208
9.Hidromobil61054-157
10.Royal Fröccs610510-265





Alsóház:

Balog Üveges - Kacsógép 5-1

Gól: Széphelyi 3, Törzsök, Kovács G., illetve Sipos P.

SM Kapos - Kaposvári Egyetem 4-2

Gól: Balassa 2, Horváth L., Balatoni, illetve Vincze 2

T-T Gránit - Postás SE 3-2

Gól: Varga 2, Oláh, illetve Domján, Fazekas

QLR PC Bontó - Guargumi 5-2

Gól: Orbán 2, Récsei, Mányoki, Tislér, illetve Sulcz, Beke

Logisztikai Ezred - Rákóczis Szülők 2-1

Gól: ifj. Ács, Gazsó, illetve Szép 


Az alsóház állása

1.Balog Üveges642020-719
2.T-T Gránit541020-719
3.SM Kapos541016-617
4.Kaposflex531116-914
5.Kaposvári E.630313-814
6.Logisztikai E.62136-99
7.Kacsógép52038-159
8.Guargumi611413-306
9.Postás SE60249-175
10.QLR PC Bontó51137-195
11.Rákóczis Sz.51047-84




A góllövő lista élcsoportja:

Felsőház

1-2. Takács N. (FIFA 2005), Simon R. (Sim Team) 19-19 gól

  1. Jovánczai (M-car) 18 gól

 

Alsóház

1-2. Patak (T-T Gránit), Vincze (K. Egyetem) 18-18 gól

3. Fazekas (Postás SE) 14 gól 

A következő forduló párosítása: 2010. március 11.

17.00 QLR PC Bontó - Logisztikai Ezred. 17.30 Police FC - Klo-fa. 18.00 Haverok - Hidromobil. 18.30 T-T Gránit - Kacsógép. 19.00 Balog Üveges - SM Kapos. 19.30 Rákóczis Szülők - Postás SE. 20.00 Kaposvári Egyetem - Kaposflex. 20.30 Sim Team - FIFA 2005. 21.00 M-car Autókereskedés - Somogy Sportja. 21.30 Royal Fröccs - H2N2.

 

Megállt az M-car Autója

A rájátszás hatodik fordulójában hatalmas meglepetésre a felsőház bajnoki címének egyik várományosa, az M-car Autókereskedés kikapott az eddig pontot sem szerző Hidromobiltól. A szoros találkozón 2-1-re győztek Szilvaiék, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindkét együttes csere nélkül állt ki, és a Hidromobil jobb csapat, mint utolsó előtti helyezése azt mutatja. A Sim Team hozta a meccsét a Somogy Sportja ellen, a FIFA 2005 is legyűrte a Rendőröket, így a dobogó állása nem változott, az M-car hátránya azonban négy pontra nőtt. A Royal Fröccs is meglepetésgyőzelmet aratott, igaz, a Klo-fa legyőzésével is maradt a sereghajtó pozícióban. Az alsóházban nem változtak az erőviszonyok, a Balog Üveges, a T-T Gránit és az SM Kapos hozta a mérkőzését, a Kaposflex szabadnapos volt, de a vesztett pontok tekintetében így is nekik van esélyük a dobogón végezni. Régen látott különbséggel győzött a QLR PC Bontó, a Guarguminak ötöt vágtak Mányokiék. A góllövő listán a felsőházban 19 találattal Takács Norbert (FIFA 2005) immáron a Sim Team támadójával, Simon Rolanddal kettesben vezet, előbbi egy, utóbbi két gólt szerezve legutóbb, így a régóta sérült Jovánczai a harmadik helyre szorult vissza 18 találatával. Az alsóházban Patak Péter (T-T Gránit) ezúttal nem talált be, utol is érte a duplázó Vincze Zsolt (Kaposvári Egyetem), így 18-18 góllal állnak az élen, majd Fazekas Lajos következik a Postásból 14 egységgel, utóbbi szintén eredményes volt a hatodik fordulóban.

Az Irodagép Kupa 17. fordulójának eredményei:

Felsőház:

Sim Team - Somogy Sportja 5-2

Gól: Simon R. 2, Meksz 2, Balogh Á., illetve Varga P., Varga T.

H2N2 - Haverok 3-0

Gól: Kővári 2, Nagy N.

Royal Fröccs - Klo-fa 4-3

Gól: Tóth Gy. 2, Ács, Sulyán, illetve Rofrics Zs. 2, Ballay

FIFA 2005 - Police FC 3-1

Gól: Baksa, Tóth, Takács N., illetve Nógely

Hidromobil - M-car Autókerekedés 2-1

Gól: Váradi, Bognár A., illetve Novák L.

A felsőház állása

1.FIFA 2005660023-723
2.Sim Team651019-422
3.M-car Autó.641113-419
4.H2N2 632110-515
5.Police FC630310-1110
6.Klo-fa620415-149
7.Haverok62048-158
8.SomogySportja61059-208
9.Hidromobil61054-157
10.Royal Fröccs610510-265




Alsóház:

Balog Üveges - Kacsógép 5-1

Gól: Széphelyi 3, Törzsök, Kovács G., illetve Sipos P.

SM Kapos - Kaposvári Egyetem 4-2

Gól: Balassa 2, Horváth L., Balatoni, illetve Vincze 2

T-T Gránit - Postás SE 3-2

Gól: Varga 2, Oláh, illetve Domján, Fazekas

QLR PC Bontó - Guargumi 5-2

Gól: Orbán 2, Récsei, Mányoki, Tislér, illetve Sulcz, Beke

Logisztikai Ezred - Rákóczis Szülők 2-1

Gól: ifj. Ács, Gazsó, illetve Szép


Az alsóház állása

1.Balog Üveges642020-719
2.T-T Gránit541020-719
3.SM Kapos541016-617
4.Kaposflex531116-914
5.Kaposvári E.630313-814
6.Logisztikai E.62136-99
7.Kacsógép52038-159
8.Guargumi611413-306
9.Postás SE60249-175
10.QLR PC Bontó51137-195
11.Rákóczis Sz.51047-84



A góllövő lista élcsoportja:

Felsőház

1-2. Takács N. (FIFA 2005), Simon R. (Sim Team) 19-19 gól

  1. Jovánczai (M-car) 18 gól

Alsóház

1-2. Patak (T-T Gránit), Vincze (K. Egyetem) 18-18 gól

3. Fazekas (Postás SE) 14 gól

A következő forduló párosítása: 2010. március 11.

17.00 QLR PC Bontó - Logisztikai Ezred. 17.30 Police FC - Klo-fa. 18.00 Haverok - Hidromobil. 18.30 T-T Gránit - Kacsógép. 19.00 Balog Üveges - SM Kapos. 19.30 Rákóczis Szülők - Postás SE. 20.00 Kaposvári Egyetem - Kaposflex. 20.30 Sim Team - FIFA 2005. 21.00 M-car Autókereskedés - Somogy Sportja. 21.30 Royal Fröccs - H2N2.

Címkék: Irodagép kupa, labdarúgás, sport