Hali_rako

A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában egy látszólag gyengébb együttes fogadja majd Milintééket, azonban a szombathelyiek kerete erősebb, mint azt helyezésük mutatja. Róth Antal abban bízik, a téli erősítésből ők jöttek ki jobban, a kaposváriak pedig abban, hogy a Prukner-legénység egységesebb.

Szombathelyre utazik a hétvégén a Rákóczi. A vasiak két éve jutottak vissza az élvonalba, és újoncként sokáig vezették a tabellát, majd végül bronzérmesek lettek. Idén azonban gyengélkednek, Csertőit időközben Róth Antal váltotta a kispadon, aki tudja, nem lesz könnyű dolguk a somogyiak ellen még úgy sem, hogy sok a hiányzó a Rákóczinál.

- Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozik, mindegyik együttes más miatt: a Kaposvár felkészült csapat, és már számtalanszor bizonyította, nemcsak idén, hanem a korábbi években is, hogy ha nagy baj van, akkor mindig a bajokon képes úrrá lenni - fogalmazott Róth Antal, a Haladás vezetőedzője.

A kaposváriaknál Maróti eltiltott, Gujic, Bank, Pest, Kovácsevics sérült, Farkas Zoltán viszont lassan utoléri magát. Ősszel remek játékkal sikerült 3-0-ra legyőzni a Haladást, tavaly viszont kettőből egyszer sem. Ennek ellenére a csapat bizakodó, pedig a Haladás jobb annál, mint ahol áll.

- Nemcsak a helyezésénél jobb, hanem a Fradi ellen játékban is látszott, hogy jó csapat - mondta Bogdán Gábor. A hazai közönség előtt most kezdenek, biztos, hogy bizonyítani akarnak, és meg tudjuk lepni őket.

A szombathelyiek magyar szinten klasszis játékossal erősítettek Halmosi Péter személyében, aki Oláhval egyetemben gólt szerzett a legutóbbi fordulóban. Róth Antal bízik benne, hogy a télen ők jöttek ki jobban az erősítésekből.

- Reményeim szerint a mienkében pozitívan, a kaposváriak negatívan - de félretéve a viccet, azt hiszem, nem gyengült a Kaposvár, minőségi játékosokat sikerült igazolni, és nyilvánvalóan nyugalmasabb pozícióból készülnek a találkozóra, mint mi - Tette hozzá Róth.

A találkozó pénteken 19 órakor kezdődik, a tavalyi 1-1-es szombathelyi döntetlen után reméljük, ezúttal is pontosan tér haza a Rákóczi.

A mérkőzésről online közvetítésben számolunk be a www.kapos.hu internetes portálon.

Címkék: Rákóczi, labdarúgás, sport