Mészáros Péter BITT vezetőedző

A somogyi NB I-es női röplabdaegyüttes február közepén előbb hazai pályán elbukta a Nyíregyházi Főiskola elleni középszakasz-rangadót, majd az osztályozón is alulmaradt az Újpesttel szemben, így a titkon remélt feljutás helyett a továbbiakban a 9-12. helyekért játszhat majd. A három mérkőzésben egyvalami közös: a kaposváriak már nyerő helyzetben voltak, végül mégis 3:2 arányban szenvedtek vereséget...

- Hogy aludt mostanában, voltak álmatlan éjszakái?

- Csak azok voltak... - válaszolta kérdésünkre Mészáros Péter, aki harmadik éve irányítja a BITT együttesét, és eddig egy klubrekordot jelentő ötödik, illetve egy kilencedik helyezést jegyez a lányokkal. - Nehéz időszak áll mögöttünk: háromszor is a kezünkben volt a lehetőség, de egyikkel sem tudtunk az élni.

- A legfájóbb mérkőzés talán a Nyíregyházi Főiskola elleni találkozó volt, ahol 0-2-ről még egyenlített a BITT, aztán az ötödik játszmában 9:2-es és 14:11-es előnyről végül vereséget szenvedett......

- Egyelőre számomra is megfejthetetlen, ami történt. A gyenge kezdés után fölénybe kerültünk, egyenlítettünk, aztán már mi voltunk nyerő helyzetben, és mégsem győztünk... Én úgy láttam, hogy az ellenfelünk az ötödik szettben már feladta, mi pedig visszatettük a kezükbe a lehetőséget. Akár megadhattuk volna a kegyelemdöfést, de nem így történt, végül ők szerezték az utolsó pontokat. Biztos, hogy sok minden közrejátszott ebben a drámai vereségben, de én azt mondom: ekkora   előnyről nem szabad elveszteni egy ötödik szettet...

- A sors viszont megadta a lehetőséget a csapatnak, hogy rövid időn belül javítson, mégis kétszer 3:2-es kudarc lett a vége.

- Igen, az Újpest ellen kaptunk esélyt a javításra, és az első mérkőzést, hazai pályán 3-1-re hozhattuk volna. Én azt gondolom, hogy ezen a meccsen a fáradtság is kijött a játékosokon: az előző hétvégén többen a diákolimpiai döntőben szerepeltek, és a Nyíregyháza elleni vereség is sokakban mély nyomokat hagyott. Nem tett jót az sem, hogy sokáig nem dőlt el, mikor játsszuk le a sorsdöntő meccsünket a szabolcsiakkal. Tudtuk jól, hogy az Újpest ellen is adott a lehetőség, nagyobb odafigyeléssel, szerencsével talán összejöhetett volna a bravúr. A visszavágón hiába vezettünk 2:0 arányban, újra csak kikaptunk... Sajnos le kellett vonni a szomorú következtetést: amit augusztus óta felépítettünk, egy hét alatt odalett...

- Ha az egész szezont nézzük, azért már az is nagy dolog, hogy egyáltalán az Extraliga kapujáig jutott a társaság

- Tény, hogy az elmúlt nyáron újra csapatot kellett formálni. Ahogy már megszokhattuk, többen távoztak, és ezúttal is volt olyan ember, aki korábban rendszeresen helyet kapott a kezdőcsapatban.  Egy ilyen helyzetben az edző „kénytelen” új, még nagyon fiatal játékosokat beépíteni, és előfordul, hogy egy-egy röplabdázó három korosztályt is ugrik rövid idő alatt. A jelenlegi együttesben is több 16-17 éves tehetség üti a labdát. Az ő teljesítményük természetesen hullámzó.

- A csapat mégis megnyerte az alapszakaszt, és a középszakasz utolsó fordulójában is nagy esélye volt a feljutásra.

- Szerintem nagy dolog, hogy idáig eljutottunk. Ha visszaemlékezünk a mérkőzéseinkre, egyértelmű: akkor tudtunk biztosan nyerni, amikor három-négy ember egyszerre jó teljesítményt nyújtott a pályán. Ha így alakult, akkor bárkit meg tudtunk verni az NB I-ben. És azt se feledjük: a legnagyobb riválisoknál rendre voltak olyan röplabdázók, akik koruknál fogva is sokkal rutinosabbak, nagy csatákat is megéltek már, és ha kellett, akkor a vállukra tudták venni a csapatukat. A mi együttesünk még fiatal, meg kell érnie a nagyobb feladatok megoldására.

- Eldőlt tehát, hogy a BITT a 9-12. helyekért játszhat a folytatásban. A csapat tavaly a 9. helyen zárta  bajnokságot. Jelenleg mennyire motiválja a játékosokat az, hogy ha az elmúlt évinél jobb eredményt már nem tudnak összehozni, akkor legalább ne érjenek el rosszabbat?:

- Beszélgettünk erről, és remélem, nem csak nekem és néhány játékosnak fontos ez, hanem egyformán mindenkinek. Egyértelműen kijelenthetem, hogy megcélozzuk a kilencedik helyet, tehát szeretnénk sikerrel venni a Veszprém, az Eger és a Miskolc elleni mérkőzéseket. Az első meccset március 13-án játsszuk, hazai pályán a Veszprém ellen, és a cél a győzelem.

- Lassan már terítékre kerül a következő bajnokság is, hogy állnak a tervezgetéssel?

- Természetesen egyre többet beszélgetünk a klubvezetőkkel és a játékosokkal a folytatásról. A fő irányvonal nem változik: továbbra is helyi fiatalokra épülő, amatőr alapon működő együttes kialakítása és sikeres versenyeztetése a célunk. Minden évben változást jelent, hogy többen érettségiznek, illetve befejezik egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. Bízom benne, hogy sikerül ezután is ütőképes együttest formálni, és előbb vagy utóbb valóban megvalósítjuk a nagy álmot, az Extraligába-kerülést. Közben pedig kíváncsian várjuk, változik-e a versenykiírás, a bajnokság lebonyolítási rendje. Mi a versenybizottság kérésének megfelelően már hetekkel ezelőtt elküldtük javaslatunkat, és úgy gondoljuk, a sportág érdeke az lenne, ha minél több csapat minél tovább motivált lenne, és a mostaninál hosszabb ideig játszana tétre menő mérkőzéseket.

Címkék: Mészáros Péter, vezetőedző, BITT, röplabda, sport