Mézga farsang

Immár 15. alkalommal rendezték meg a Mézga Focisuli Klub legnagyobb múltra visszatekintő tornáját, a Focifarsangot. A jubileumi A fiatalok meccsei mellett több gálamérkőzést is láthattak a nézők.

Reggeltől estig kergették a labdát az ifjú futballisták a jubileumi Mézga-Wolf System farsangi labdarúgó kupán. A kaposvári városi sportcsarnokban korosztályonként három csapat mérkőzött meg egymással.

- Ez egy nagyon szép dolog, hogy már a 15. farsangot tudjuk megrendezni, sajnos ma az utolsó pillanatban egyik csapat lemondta a részvételt, ez alaposan felforgatta a programot, akik itt vannak, jól érzik magukat, délután színes dolgok lesznek - fogalmazott Horváth János vezetőedző.

A délelőtt az idősebbeké, az U18-as korosztályé volt. Itt a házigazda Mézga FC győzött a Nagybajom és a Satelit SC előtt. Aztán következtek az U14-esek, ahol szintén hazai siker született.

- Az első a mi korcsoportunkban jól sikerült, úgyhogy szerintem minden rendben van, az idősebbeknél nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy elterveztük - mondta Papp Dániel.

Papp Dániel egyébként a gólkirályi címet is elhódította. Az elismerést az Újpest FC Kaposvárról indult csatárától, Rajczi Pétertől vehette át, aki mindig szívesen látogat ki utánpótlás tornákra.

- A döntőből elcsíptem 1-2 jelenetet, ügyes volt mindkét csapat, vannak tehetségek, gólkirályoknak adtam át díjat, sok gólt rúgtak, ennek örülök - mondta az Újpest csatára.

A 29 éves labdarúgó a fiatalokat néhány jó tanáccsal is ellátta: - Szorgalommal dolgozzanak, rengeteg kitartással, lemondással jár az edzés, de ha bejön, akkor nagyon megéri.

Az U15-ösök fináléját a Mézga és a Csepel vívta. A házigazdák már 3-0-ra vezettek, úgy tűnt, újabb kaposvári győzelem születik, de a fővárosiak innen fordítottak és nyertek 7-3-ra.

Az U11-es küzdelmeket a Nagybajom nyerte meg a Mézga A és a Mézga B csapata előtt.  Az érmeket Szita Károly akasztotta a fiatalok nyakába, Kaposvár polgármestere a legjobb kapusoknak és mezőnyjátékosoknak is külön gratulált.

Az eredményhirdetés után aztán a Parlament és a média válogatottja játszott barátságos meccset, a honatyák 5-2-re nyertek. Majd a nők, zárásképp pedig a Mézga FC alapító játékosai is parkettre léptek.

Címkék: Mézga farsang, labdarúgás, sport