BITT - Nyíregyháza

A fővárosiak így nagy csata végén, kettős győzelemmel maradtak bent az élvonalban, a somogyiak pedig a 9-12. helyekért folytathatják.

A BITT fiatal játékosai a hazai 3-2-es vereség után úgy mentek fel a pályára, hogy megpróbálkoznak a bravúrral. Nem volt könnyű helyzetben a csapat, hiszen a múlt heti diákolimpiai döntő után szerdán és pénteken is öt szettes meccset vívott, ráadásul mindkét alkalommal vesztesen hagyta el a játékteret. Vasárnapra tovább szaporodtak a gondok: az együttes egyik kulcsembere, Rák Rebeka megbetegedett, de hőemelkedése ellenére vállalta a játékot.

A lányok a kedvezőtlen előjelek ellenére az első és a második szettet is megnyerték Újpesten, méghozzá 25:19-re, majd 26:24 arányban. Több játszmát azonban nem sikerült szerezni… A harmadik szettet könnyedén, a negyediket pedig némi izgalom után nyerte a fővárosi gárda a kaposvári nevelésű Balajcza Barbara vezérletével, így jöhetett az ötödik, rövidített játékrész. Itt sem volt egyoldalú a küzdelem, a hazaiak végül 15:13 arányban nyertek, és kettős győzelemmel biztosították be további Extraliga-tagságukat. A kaposvári lányok a 9-12. helyekért folytathatják márciustól.

Címkék: sport