A KKK hazai pályán egy percig sem adott esélyt a dombóváriaknak, és végül kosárgazdag összecsapáson 111:94 arányban nyert.

Az elmúlt hetekben alaposan meggyengült tolnaiak Kaposváron sem számíthattak túl sok jóra, és lényegében már az első félidőben el is dőlt a győzelem sorsa. A Hendleint és Dávidot nélkülöző hazaiak Vojvoda, Cseskovics és Welton kosaraival húztak el a dombóváriaktól, és az első negyed után már kilenc ponttal vezettek. A folytatásban sem volt megállás: a KKK a nagyszünetig még 13 pontot rávert ellenfelére. Cseskovics pontosan dobta a triplákat, és a többiek is élvezték a játékot.

A térfélcsere után már edzőmérkőzéssé alakult a bajnoki rangadónak induló találkozó. Az összecsapás utolsó részében valamennyi kaposvári játékos lehetőséget kapott Fekete Ádám vezetőedzőtől. A 100. pontot Márkus érte el, az utolsó találat pedig Fonai triplája volt. A kaposváriak magabiztosan győztek, és újabb lépést tettek a nyolc közé kerülés felé.

Fekete Ádám: - Örülök a biztos győzelemnek, és annak is, hogy valamennyi játékosnak sok lehetőséget biztosíthattam.

Földi Sándor: - Gratulálok a Kaposvárnak, sok sikert kívánok nekik a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Kaposvári KK - Dombóvár KC 111-94 (28-19, 30-17, 31-25, 22-33)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Török R. Márton L. Gelencsér Gy.

Kaposvári KK: Cseskovics (25/18), Vojvoda (9/3), Welton (27/3), Soós (15/6), Orosz (10). Csere: Kováts R. (11), Kiss K. (3), Kovács D. (5/3), Márkus (3), Fonai (3/3). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Dombóvár KC: Csirke (25/6), Balogh L. (6), Deák (10/6), Szőke (19/3), Cubela (18/9). Csere: Klír (7), Kinter (9), Gubi (-). Vezetőedző: Földi Sándor.

A junior mérkőzésen: Kaposvári KK-Dombóvár KC 96-94 (28-22, 13-20, 30-20, 25-32)

Legjobb kaposvári dobók: Halász (30/12), Fonai (22), Márkus (19/3).

posvár - Dombóvár: ez most nem volt rangadó

Ahogy arra az előzmények ismeretében számítani lehetett: magabiztos kaposvári sikerrel ért véget a férfi kosárlabda élvonal örökrangadója. A KKK hazai pályán egy percig sem adott esélyt a dombóváriaknak, és végül kosárgazdag összecsapáson 111:94 arányban nyert.

Címkék: sport