BITT - Nyíregyháza

A BITT és a Nyíregyháza egyaránt négy győzelemmel és egy vereséggel várta a középszakasz záró mérkőzését, így egyértelmű volt: aki nyer, az jut fel az Extraligába. Az idénycsúcsot jelentő, több mint 300 fős közönség az első szettben szoros csatát láthatott, melynek végén a jobban összpontosító vendégek örülhetek. A második játszma csak a második technikai szünetig volt izgalmas, a Nyíregyháza ezután állva hagyta ellenfelét, és besöpörte az újabb szakaszsikert. A kaposváriak idegesen, nagyon sok hibával röplabdáztak, és annyi nyitást rontottak, amennyit máskor egy egész szezon alatt…

A harmadik játékrészre aztán mégis csak feltámadt a BITT. Megjött a fiatal somogyi lányok önbizalma, és ezután már úgy alakultak a dolgok, ahogy azt ők szerették volna. A két Kondor lány és Rák Rebeka egymás után ütötte be a pontokat, és ezekben a percekben nem is kapott esélyt a szabolcsi gárda. A vendégek a harmadik és a negyedik szettben összesen nem szereztek annyi pontot, amennyi egy játszma megnyeréséhez elegendő lehetett volna…

Ezek után talán nem meglepő, hogy a kaposváriak hatalmas lélektani előnnyel várhatták az ötödik, rövidített játékrészt. A BITT lendületben maradt, és minden egyes hazai pontnál szinte felrobbant a csarnok. Pálfyék már 9-2-re vezettek, 14-11-nél pedig meccslabdához jutottak, több pontot azonban – érthetetlen módon – nem szereztek. 14-13-nál Mészáros Péter vezetőedző időt akart kérni, de nem szólalt meg a duda, közben a vendégek már elvégezték a nyitást, és a labda gond nélkül landolt a kaposvári térfélen… Ez a közjáték végképp sokkolta a házigazdát, a Nyíregyháza pedig könyörtelenül büntetett.

Akimováék hosszú percekig ünnepelték 3-2-es sikerüket, a kaposvári lányok pedig sírva siettek be az öltözőbe.

Sokáig nem szabad szomorkodni, ráadásul az esély is adott a javításra: a BITT az Újpesttel játszhat osztályozót a feljutásért, pénteken és vasárnap.

Gyerünk, lányok, mutassátok meg, hogy az Extraligában a helyetek!

BITT Kaposvári Női RC – Nyíregyházi Főiskola 2:3 (-22, -18, 15, 9, -14)

Kaposvár, 350 néző. V.: Horváth M., Prukner T.

Kaposvár: Pálfy 4, Rák 21, Horváth P. 6, Czmerk 7, Kondor G. 13, Kondor T. 21. Csere: Csitári (libero), Ihász 5, Kiss A. 1. Vezetőedző: Mészáros Péter.

Nyíregyháza: Akimova 6, Lévai 9, Szikszai 15, Sipos Z. 13, Kovács Zs. 5, Szalai 7. Csere. Roma 1, Petró, Simon 3. Vezetőedző: Kolozsi János.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 5:2, 8:7, 15:13, 19:17, 19:22, 21:24. II. játszma: 6:6, 15:16, 18:22, 18:24. III. játszma: 8:4, 16:12, 19:12, 23:13, 24:15. IV. játszma: 8:5, 12:8, 16:9, 24:9. V. játszma: 3:0, 8:2, 9:2, 9:5, 14:11.

Címkék: BITT, Nyíregyháza, röplabda, sport