Nem okoztak csalódást a kaposvári birkózók az elmúlt hetekben sem. A kadet korcsoport idei első szabadfogású rangsorversenyén, Csepelen 82 versenyző mérlegelt tizenegy súlycsoportban. A kaposváriakat ketten képviselték: Kovács Bence az 50 kg-os, míg Knipli Csongor az 54 kg-os súlycsoportban próbált szerencsét. A fiataloknak ezúttal egy-egy bronzérem jutott, ám pihenőidő nem sok: a csepeli viadal után Zágrábban, egy kötöttfogású viadalon bizonyíthattak Takács László tanítványai.

A horvát fővárosban rendezett bajnokság a hazaiaknak a nyári boszniai kadet Európa-bajnokságra való utolsó kvalifikációs lehetőség volt, így a vendég bosnyák, szerb és magyar csapat mellett az egész horvát élmezőny megjelent. Kovács Bence egy horvát sportoló legyőzése után a fináléba kerülésért pontozásos vereséget szenvedett egy horvát válogatott birkózótól. A bronzmérkőzésen aztán egy bosnyák rivális következett, akit meggyőző fölénnyel és taktikus birkózással gyűrt le Bence, aki így a harmadik helyen végzett.

Az 54 kg-ban versenyző Knipli Csongor négy magabiztos győzelmet mutatott be, még egy horvátválogatott fiút is megvert, így megérdemelten akasztották nyakába az aranyérmet.

A fiatalabbak is szőnyegre léptek, hétfőn Újpesten a Tungsram csarnokban rendezték a szabadfogású szezon első rangsorversenyét a diák korcsoport részére. A csaknem 350 induló között a Kaposvári Sportiskola öt érmet nyert. A diák II. korcsoportban, a 37 kg-os súlycsoportban birkózó Járfás András képviselte a KASI-t, aki a harmincegy fős mezőnyben végül az előkelő hetedik helyen végzett.

A diák I. korcsoportban induló hét kaposvári közül a 35 kg-os Kovács Márk az első fordulóban szoros mérkőzésen elszenvedett vereség után a vigaszágon magabiztosan menetelt végig és szerzett harmadik helyezést.

Kajtán Olivér a 38 kg-ban két győzelmet követően kapott ki orosházi ellenfelétől, de a vigaszágon Márkhoz hasonló teljesítményt bemutatva egészen a bronzéremig menetelt.

Csapattársaihoz hasonlóan a 42 kg-os Bódis Milán is elszenvedett egy váratlan vereséget, és a vigaszágra kényszerült, ahol sikerrel szerezte meg a csapat harmadik bronzérmét.

A negyedik kaposvári bronzérmet a +75 kg-ban versenyző Rácz Márkó szerezte, az elveszített elődöntőt követő bronzmérkőzés sikeres megvívása után.

Szerencsére a KASI most sem maradt aranyérem nélkül: a 61 kg-ban birkózó Horváth Barnabás négy sikeres mérkőzés megvívása után szerezte meg az első helyet.

A Kaposvári Sportiskola birkózó szakosztályában januártól három edző készíti fel a versenyzőket.

Címkék: birkózás, kasi, sport