Bitt

A lányok várják a szurkolókat, és azt ígérik, mindent megtesznek azért, hogy ismét tagjai legyenek az Extraliga elit mezőnyének.

A csapat egységes, a lányok elszántak: szerdán szeretnék győzelemmel megvívni a középszakasz utolsó mérkőzését. A képlet egyszerű: a BITT – Nyíregyházi Főiskola rangadó győztese egyenes ágon feljut az Extraligába, a vesztes pedig majd osztályozót játszhat az újpestiekkel. Az elmúlt hetekben több nehéz mérkőzést játszottak a lányok, és utazásból is akadt bőven. A csapat tagjai tudják, hogy nagy a tét, és bíznak a sikerben.

A két csapat ebben az évadban már háromszor találkozott egymással. Az alapszakaszban mindkét együttes hozta a hazai meccsét. A novemberi kaposvári összecsapáson nagyszerű teljesítményt nyújtott a BITT, és nem adott esélyt ellenfelének. Kondorék akkor 3-0-ra nyertek

A nagy rangadó szerdán 17 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. A belépés ezúttal is ingyenes, és a fiatal kaposvári csapat tagjai számítanak a szurkolók buzdítására. A szettek közti szünetekben ezúttal is a Nita Dance Club táncosai szórakoztatják majd a közönséget.

Címkék: sport