Capoeira

Lassan két esztendeje lehet Kaposvárott is űzni a brazil harcművészet speciális ágát, a capoeirát. A korosztályoktól, nemtől függetlenül gyakorolható sportág igen összetett, hiszen a fizikai erőfejlesztés, mozgáskultúra és ritmusérzék mellett tánc, zene, nyelvtanulás egyszerre.

A capoeira legalább annyira hagyományőrzés, mint harcművészet, vagy sport, közösségfejlesztő ereje pedig különösen megfigyelhető. Versenyeket, bajnoki megmérettetéseket nem rendeznek ebben a műfajban, mindenkinek magának kell megtalálnia benne a saját motivációját, célját.

Mestre VT lelkesedése eddig tucatnyi sportolni vágyót vonzott Kaposváron, a 10-12 fő szorgalmasan dolgozik minden egyes foglalkozáson. A hazánkban még nem igazán elterjedt harcművészet több évszázada létezik, az Afrikából Amerikába hurcolt rabszolgák honosították meg. A szervezők bíznak benne, hogy tovább nő majd a taglétszám, és még több embert megfog majd ez a fajta mozgáskultúra, amit a capoeira képvisel.

Címkék: sport