Az öregfiúk városi teremlabdarúgó bajnokság legutóbbi fordulója is igazolta, hogy 35 év felett még érdemes, sőt kell is mozogni. A játéknapon egy döntetlen kivételével mindenhol gólzáporos győzelem született, és sem az iramra, sem a hangulatra nem lehetett panasz. A látványos gólok sem maradtak el, a sportszerűség viszont végig megmaradt. Czimmerék a rangadón már 5-2-re vezettek a Kaposflex ellen, de a hátralévő 10 percben nem lőttek gólt, kaptak viszont négyet, így nem lett pontszerzés.

- Azt gondolom, hogy egyelőre keressük a csapatot, ma is több idegenlégióssal játszottunk, szalagavató, és egyéb elfoglaltságok miatt - magyarázta Czimmermann Árpád (Czimmerék). - Vezettünk, én is azt gondoltam, hogy simán elütjük őket, sajnos, nem sikerült.

A Kaposflex a győzelemmel a harmadik helyen áll, Soós Árpád pedig esélyes a gólkirályi címre. Czimmerék a vereséggel a dobogó helyett az ötödik helyen állnak, és nem vigasztalja őket, hogy erős ellenféltől kaptak ki.
- A múlt héten is 6-5-re kaptunk ki, ez nem lehet véletlen, ezen el kell gondolkozni és át kell faragni a csapatot - tette hozzá Czimmermann.

A csapatvezető cseréje után jöttek a bajok, így lehetséges, hogy az ő pályán tartása a megoldás kulcsa. A Postás egyelőre 50 százalékos eredménnyel a középmezőnyben tanyázik, de ők sem elégedettek ezzel az állapottal.

- Belenőttünk, beleöregedtünk, mi nagyon örülünk, hogy elindult ez a bajnokság, és bevallom, azt hittük, hogy mi itt fiatalok leszünk, és szárnyalni fogunk - értékelt Mike Nándor (Postás SE). - Végül is nem játszunk rosszul, de sokkal szorosabb meccsek vannak, mint azt mi előre vártuk, pedig még erősítettünk is.

A Postásnak végül ebben a fordulóban sem jött ki a lépés, 5-2-re kaptak ki a Logisztikai Ezred csapatától. A Hawaii továbbra is hibátlan mérleggel vezet, a második Csányi Pékség lohol a nyomában, ám a nyolc pontos hátrány az alapszakaszban már behozhatatlannak tűnik. A Kabala 6 nevét meghazudtolva nyolcat vágott a Magic Ice-nak, a Csányi Pékség 7-4-re verte a Színházat, a Kapos Atlasz és a Kadarkút pedig megosztozott a pontokon. A rájátszásig még négy forduló van hátra, utána két nyert meccsig megy az egyenes kiséses szakasz.

Címkék: Teremfoci, sport