Szita Károly a Munkácsy Gimnáziumban tartott ünnepségen elmondta: a kormány ugyan megvonta a tanórán kívüli sportélettől a támogatást, ám Kaposvár a megyei önkormányzattal összefogva továbbra is biztosítja a nagyszerű eredményekhez szükséges anyagi hátteret.

A 2009-es év gyermek, serdülő és ifjúsági korosztály magyar bajnokainak száma önmagáért beszél, 37 felkészítő segítségével összesen 170-en értek el hazai szinten kiemelkedő eredményeket. A rendezvényen elhangzott: örömteli, hogy ennyi tanuló vállalja a tanulás mellett a komoly felkészülést igénylő, rendszeres, nagy terheléssel járó edzésmunkát a különböző egyesületekben.

- A kormány 2010. január elsejétől megvonta a tanórán kívüli sporttól a támogatást. A megyei közgyűlés elnökével folytatott megbeszélés alapján azonban biztosíthatom önöket arról, hogy Kaposvár és Somogy megye nem hagyja cserben azokat, akik ezeket a nagyszerű eredményeket elérték. A jövőben is megteremtjük az anyagi feltételeit ennek a lehetőségnek - fogalmazott Szita Károly polgármester.

Címkék: sport