KKK - Pécs

A kínai túra utáni első tétmérkőzésekre készül a Kaposvári KK. A férfi kosárlabdacsapat tagjaira szerdán Magyar Kupa-összecsapás vár a Pécs ellen, szombaton pedig a bajnokság egyik legfontosabb találkozója, a soproni fellépés következik a sorban.

A Kaposvári KK szerdán tért haza Kínából, és a fiúk már csütörtökön edzésbe álltak. A fő cél az volt, hogy a csapat minél gyorsabban visszarázódjon a régi kerékvágásba. Hogy ez mennyire sikerült, az a héten kiderül. Szerdán, Magyar Kupa-mérkőzésen a Pécs, szombaton pedig, bajnoki rangadón a Sopron ellen szeretne nyerni a társaság. A baranyai alakulat az elmúlt hetekben gyenge formát mutatott.

- Megtévesztő, mert volt pár mérkőzés, ahol vereséget szenvedtek, de alig egy hónapja még a Paksot megverték idegenben - mondta Fekete Ádám vezetőedző. - Hullámzóan teljesítenek, mi készülünk ellenük, a saját játékunkat próbáljuk erőltetni. Ha jól játszunk, akkor meg tudjuk szerezni az előnyt hazai pályán.

A két csapat legutóbb novemberben találkozott egymással. A KKK akkor remek, 89:77 arányú győzelmet aratott, és az volt a Fekete-sereg első idegenbeli diadala. A kupa nyolcaddöntője szerdán 18 óra 30 perckor kezdődik a városi sportcsarnokban. A mérkőzést élőben közvetítjük a www.kapos.hu internetes portálon.

Címkék: kosárlabda, Kaposvári KK, sport