Teke

Az ifik meccsét is a Közutasok KTK csapata nyerte sima 4-0-ra. Bármily’ furcsa, a Közutasok KTK csapata ezúttal vendégként érkezett saját, Szántó utcai csarnokába. Kozmáék a bennmaradásért küzdő szintén kaposvári Teke Baráti Kör ellen kezdték meg a tavaszi szezont. Az újonc gárda erősített az évnyitóra: a pécsi Borbás Andrást sikerült leigazolniuk, a Közutasok ugyanakkor jelentősen gyengültek. Lapat Krisztián, Páll Andor és Bóka Ákos is elhagyta a csapatot, de ezzel még nem ért véget a rajt előtti pechszéria.

A megfiatalított együttesre nem lehetett panasz: előbb nyert a 20 éves Pákai Zsolt, majd a csupán 17 esztendős Rapatyi Richárd is, aki nyolc fával verte ellenfelét.
Matáncsi László, az ifjúsági magyar bajnok Kozma Károly és Mettner Zoltán is győzött, így a végig szoros kaposvári rangadó simának tűnő 7:1 arányú Közutasok diadalt hozott.

Címkék: sport