focilabdák

Döntetlennel fejezte be szereplését a Rákóczi U20-as együttese a Viareggioban zajló nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornán.  A somogyi gólt Farkas Zoltán szerezte az első félidőben. A játékvezető három Rákóczi-játékost is kiállított a találkozón. Major Gábor és Richter Sándor legénysége 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárta a tornát.

Ki-ki mérkőzést vívott egymással az 5. csoportban a Mantova és a Kaposvár. Ahhoz, hogy bármelyik együttes bekerüljön a hat csoport legjobb két második helyezettje közé, győzni kellett volna. Az olasz együttes szerzett vezetést a félidő derekán, majd Farkas Zoltán szögletből szerzett találatával egyenlített a Rákóczi. Az olasz játékvezető ezt követően még az első félidőben kiállította Dekanics Márkot második sárga lapja után. A hajrában aztán előbb Major Ádám (70. p.), aztán Vadas Zalán is a kiállítás sorsára jutott (85. p.). Utóbbi egy ellenünk a kapu előtt elkövetett lerántást követően reklamált (a büntető „természetesen” elmaradt), ezért mehetett zuhanyozni. A mieink még hét mezőnyjátékossal is gól szerezhettek volna, ám az utolsó lehetőség sajnos kimaradt.

A mérkőzés után Major Gábor edző érthetően csalódottan nyilatkozott a klub honlapjának: 
- Az első tíz percet követően teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a Primavera ötödik helyén álló Mantovának. A folytatásban játékban helyenként föléjük kerekedtünk, s emberhátrányban is gólhelyzetekig jutottunk. A három kiállításból kettő erősen megkérdőjelezhető, amit igen nehéz volt sportszerűen elviselni. A csapatot dicséret illeti, minden tőlük telhetőt megtettek a továbbjutásért, ami ezúttal nem csak rajtuk múlott. Elszomorító, de egyben felemelő érzés volt látni a mérkőzés után a magukból mindent kiadó játékosaink elkeseredését, zokogását. Annak ellenére, hogy nem jutottunk tovább, emelt fővel jöhetünk haza.

A csapat a szombati reggelit követően indul haza, és várhatóan a késő esti órákban érkezik Kaposvárra. 

AC Mantova - Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-1)
Kaposvári Rákóczi FC: Mursits - Vadas, Dekanics, Major, Szolomájer (Tabi) - Bőle, Keresztes, Balázs, Kulcsár - Farkas Z., Czonev (Horváth T.). Edzők: Major Gábor, Richter Sándor. 
Az olaszok találata a 30. percben született, a kaposvári gólt Farkas Z. szerezte a 38. percben.

Címkék: U20, labdarúgás, Rákóczi, sport