01_IMG_7743 copy.jpg

Fotó: CsG

Az utazó keret tagjai a 9 órás repülőút és az akklimatizálódás után szombaton és vasárnap Chengduban 2 mérkőzést játszanak a házigazda pekingi Aoshen Olympians csapata ellen. Az első mérkőzést egy kínai országos sporttévé is közvetíti.

A meccs egy mérkőzéssorozat része. Ellenfelünk novembertől áprilisig Dánia, Svédország, Németország, Izland, Portugália, Csehország, USA és Magyarország 2-2 csapatát látja vendégül. A bevételt a kínai Vöröskeresztnek ajánlja fel, a nemrégiben a közelben történt földrengés fedél nélkül maradt áldozatai számára. A BEIJING AOSHEN OLYMPIANS Klub 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy a legjobbak közé fejlődjön. Ezért összeszedte a legtehetségesebb fiatalokat, és amerikai, jugoszláv, dél-koreai kiváló edzőket hozatott hozzájuk. 1998-ban már meg is nyerték az Asian Club Championships-et , ami a legnagyobb elismerés a kínai kosárlabdázóknak. Majd 2004-ig a kínai élvonalban szerepelt egyetlen magántulajdonban lévő csapatként, ám 2004. május 17-én kizárták a nemzeti pontvadászatból, mert nem engedte el klasszis játékosát, Sun Juet az U20-as válogatottba.- A játékos aztán az NBA-be igazolt, s a 2008-2009-es szezonban a Los Angeles Lakersszel bajnoki aranygyűrűt nyert; ezt követően visszatért a Beijing Aoshen Olympianhoz.


Egy szezon elteltével a CBA visszahívta a csapatot, de a tárgyalások a kínai szakszövetség vezetői és Winston Lee klubtulajdonos között megfeneklettek. Ezt követően a Beijing Aoshen Olympian az American Basketball Associationhoz csatlakozott, és a 2005-2006-os évadban a Vörös divízió Spencer Haywood csoportjában versenyzett. Hazai meccseit javarészt a kaliforniai Maywoodban rendezte meg. A 2006-2007-es szezonra beköltözött az Azusa Pacific University otthonába, a Felix Events Centerbe. A következő szezonra megint elköltözött, ez alkalommal Szingapurba. A 2008-2009-es évadra visszatért Kaliforniába, a rosemeadi Don Bosco Technical Institute-ba, most pedig már Csengdu a bázisa. A Beijing Aoshen Olympian a nyári időszakban a West Coast Pro Basketball League-ben, telente pedig az American Basketball Association sorozatában vitézkedik.


A Kínai Kosárlabda-szövetség persze jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy a klubot visszaterelje a saját felségterületére. Ám a CBA ajánlata, hogy a Beijing Aoshen Olympian a második ligából kezdje meg a visszakapaszkodást, elfogadhatatlan Winston Lee tulajdonos számára, aki csapatát Kína második legjobb kosárgárdájának tartja. S hogy bizonyítsa együttese szakmai elismertségét, tizennyolc európai és amerikai klubot hívott meg egy mérkőzés-sorozatra; ennek keretében minden vendéggárda két-két meccset vív a házigazdákkal.

(kaposkosar.hu)

Címkék: sport