Teremfoci

A sorsolás szeszélye folytán eddig az erős csapatokkal még nem találkoztak, így némileg csalóka a mérleg. A bajnokság legutóbbi fordulójában nem akadt igazi meglepetés, ha csak az nem, hogy a rendőrök megverték a katonákat.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Joker Söröző, vagy elődje, a Bombardier Pub a bajnoki címért küzd, 2010-ben azonban kisebb célokat tűztek ki, a jelenlegi eredményeik alapján a csapat elégedett lenne, ha bejutna a felsőházba. Juhász András (Joker Söröző) szerint nem úgy kezdték a bajnokságot, ahogy akarták, több alapember kiesett, és nem tudtak jól összeállni, most már igazából csak azért kell küzdeniük, hogy egyáltalán a rájátszásban a felsőházba kerüljenek.

A Klo-fa eddig hibátlan a csoportjában, igaz, még nem tudott maga mögött egyetlen rangadót sem. Legutóbb az idén megerősödő és meglepetéseket okozó Haverok volt az ellenfél, és el is húztak két góllal Belesék, majd összeszedte magát a Klo-fa, és előbb egyenlített, majd Ballay büntetőjével fordítottak és megszerezték a győzelmet. Kostyák József (Klo-fa) elmondta, arra számítottak, hogy az ellenfél is erős, és egyre nehezebb meccsek jönnek, nem volt könnyű szülés, de küzdöttek.

A Klo-fa három fordulóval az alapszakasz vége előtt csoportelső, azonban még játszik a bajnoki címvédő FIFÁ-val, a Hidromobillal és az M-carral is.
Kostyák József hozzátette, titokban bíztak ebben a szereplésben, bár nem lehetett velük mindenki, akadt sérült és olyan is, aki munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott ott lenni, most már az ellenfeleknek lesz nehezebb, várják a következő meccseket.  A forduló egyik legszorosabb meccsén a katonák 2-1 arányban kikaptak a rendőröktől, a Police FC így hirtelen esélyes lett a felsőházi tagságra. Újra az élen áll újabb győzelmével a Somogy Sportja, a legjobb mérkőzésen 1-1-es döntetlen született a Hidromobil és az M-car csapatai között, hatot vágott ellenfelének a Kaposvári Egyetem, a H2N2 és a FIFA 2005 is.

Címkék: sport