Diamant - Tirol

A találkozón bemutatkozott együttesünk régi-új feladója, Koch Róbert. A kaposváriak már pénteken elutaztak Ausztriába, de sajnos nem volt problémanetes az út: Maribor előtt körülbelül 30 kilométerrel egy baleset miatt közel két órát vesztegelt a csapat. Az esti tréning így kimaradt, és a fiúk egy hosszabb sétával próbálták levezetni a kimerítő utazás fáradalmait.
Jól kezdte a szombat esti találkozót a vendég kaposvári együttes, 6-3-ra, majd az első technikai időnél 8-5-re vezetett a Diamant. Az osztrákok 11-11-nél érték utol a mieinket, és a második pihenőnél már ők vezettek. Ezután végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de rendre egy ponttal az Innsbruck vezetett, és végül a szett végén jobban koncentrálva megnyert az első felvonást.

A második játékrész elején már hamarabb magára talált a tavalyi győztes, és 6-4-re elhúzott. Az első technikai idő után próbáltak zárkózni Kántorék, de két pontnál jobban nem sikerült megközelíteni az osztrákokat. Sőt a második technikai időnél már néggyel vezetett a házigazda. A megszerzett előnyt már nem engedte ki a kezéből Mózer Zoltán csapata,  így a második szettet is begyűjtötte.

A harmadik játékrészben rögtön az elején magához ragadta a kezdeményezést a Tirol, de hárompontos hátrányról zárkózott a Diamant. Ezután ismét ellépett a házigazda, és a második szünetnél már néggyel járt a kaposváriak előtt. 19-18-nál még felcsillant a szettnyerés esélye a magyar bajnok előtt, de ismét magasabb sebességi fokozatba váltott az Innsbruck, és végül ebben a játékrészben is csak 21 pontot engedélyezett ellenfelének.

Hypo Tirol Innsbruck – Diamant Kaposvár 3:0 (21, 21,21)
Hypo: Claudio Carletti (1), Stefan Chrtiansky (11), Paulo Victor Costa Da Silva (18), Jacub Joscak (4), Leonardo Nascimento Dos Santos (15), Kenneth Russel Holmes (3). Csere: Frederick Laure (libero), Lukas Weber (2), Alexander Berger, vezetőedző: Stefan Chritiansky.
Kaposvár: Kántor Sándor (16), Kovács Zoltán (9), Nagy József (2), Vojislav Skoric (4), Schulcz István (12), Kaszap Tamás (2). Csere: Dömötör Lajos (libero), Koch Róbert (1), Bánhegyi István, Hoboth Ákos, Németh Ferenc. Vezetőedző: Zarka Péter

További eredmények:
HAOK Mladost (CRO) SK Posojilnica AICH/DOB (AUT) 3:0
MOK ZAGREB (CRO) hotVolleys (AUT) 0:3
Salonit Anhovo (SLO)     ACH Volley (SLO)   0:3

Címkék: sport