Rosszul kezdte a rangadót a Fener, hiszen a nagy rivális az első játszma első, majd második technikai szünetében is hat ponttal vezetett (2:8, 10:16). A francia válogatott Philippe Barca-Cysique, valamint a brazil Ashley Nemer vezérletével a folytatásban is magabiztosan őrizte előnyét a Galata, és meg is nyerte az első részt (25:20, 1:0). A horvát Tomislav Coskovic irányításával remekül rajtolt a második periódusban a Fener. Az ellenfél tagjai az első szettben még kényelmesen röplabdázhattak, ezúttal azonban már Demeter György játékosainak kemény nyitásaival is meg kellett küzdeniük. Ebben a részben a Fener volt magabiztos, 8:4 után 16:11-re vezetett, és hatékony megoldásaival a hajrában is növelte előnyét (25:16, 1:1).

A Fenerbahce állt jobban a harmadik felvonás elején is (6:4), de Philippe Barca-Cysique vezérletével gyorsan egyenlített a Galatasaray (6:6). Az első technikai szünetnél 8:7, a másodiknál 16:13 volt az állás Demeter György csapata javára, amely ezúttal azonban nem tudta megőrizni előnyét a befejezésig, 21:21-nél egyenlített a Fener. A hajrában Özkan Hayirli jó nyitásaira Ibrahim Akseker remek blokkokkal válaszolt, s kisvártatva meg is fordította az állást a Galatasaray (24:26, 1:2).
Lendületben maradt a Galata a negyedik felvonás elején is (8:5). A Fenerbahce lépésről lépésre csökkentette hátrányát, a második kötelező pihenőnél már csak egy volt közte (16:15), a hajrában pedig annyi sem (21:21). A Galatának ekkor is több remek lehetősége volt a pontszerzésre, de játékosai többször hibáztak, amit az ellenfél remekül kihasznált. 23:21 után Kemal Kivanc Elgaz vezetésével próbáltak visszafordítani az eredményt és lezárni a meccset a Galata, de Coskovic könyörtelenül lezárta a szettet, egyenlített a Fener (25:23, 2:2).

Az utolsó periódusban a térfélcserénél a Galata vezetett (8:5), de a Bajnokok Ligája-győztes szlovák Lukas Divis fontos pontjaival éppen időben egyenlített a Fener (8:8). Emre Batur blokkjaival hamarosan már a tavalyi ezüstérmes állt jobban (10:8), és a hajrában tovább növelte előnyét (14:9). A meccs eldőlt, érezték ezt a Galatasaray fanatikusai is, akik ekkor különböző tárgyakat dobáltak a pályára, s a játékvezetőt is eltalálták. A játék félbeszakadt, az ellenőr a bírókkal, és a két együttes képviselőivel együtt tanácskozott, s végül a folytatás mellett döntöttek. A rövid kényszerszünet után a Galata pillanatai következtek (14:13), de a Fener az utolsó pillanatban lezárta az eseménydús rangadót (15:13, 3:2).

Török bajnokság, férfiak, alapszakasz, 12. forduló
Fenerbahce–Galatasaray 3:2 (–20, 16, –24, 23, 13)
Isztambul, 1000 néző. Játékvezetők: Nisancioglu, Ay
Fenerbahce: Divis, Yasin, Arslan, Coskovic, Özkan, Gardner. Csere: Serkan (liberó), Emre. Edző: Demeter György
Galatasaray: Dehne, Nemer, Ibrahim Akseker, Kemal, Philippe, Ahmet. Csere: Ali Pecen (liberó), Emet, Semih, Caner, Murathan, Güray. Edző: Menkuer Isik

(hunvolley.hu)

Címkék: sport