Kaposvári KK

Oroszék a tabella 5. helyén posztoló Albacomp otthonában játszanak szombaton 18 órától és a Fekete Sereg bravúrra készül.

A röpke téli szünet után újra a hétköznapi ritmusban edz a Kaposvári KK. A fiúk kipihenték magukat és már a szombati Albacomp elleni bajnoki lázában égnek.

- Mindenképp szoros mérkőzést szeretnék játszani a csapattal, a négy januári mérkőzésből kettőt szeretnénk hozni mindenképp, ez reális, de a négy sem lenne meglepő, szóval a szombati ki-ki meccs lesz, mert képesek vagyunk bármilyen pályán megszorítani az ellenfelet - mondta Hendlein Roland.

A sportoló a két ünnep között sem pihent, próbajátékon vett részt az olasz férfi kosárlabda élvonalban szereplő Vanoli Cremona csapatánál, de a válogatott játékos ebben a szezonban mindenképp Kaposváron marad.

- Még konkrétum nincsen, nagyon jó benyomást tettem az ottaniakra, majd a nyártól lesz aktuális, addig nem tudok olyat mondani, ami most megfogható lenne - tette hozzá.

Fekete Ádám edző minden játékosára számíthat a szombati derbin. A fiúk tudják:
nem lesz könnyű dolguk Székesfehérváron: utoljára 2003-ban tudtak nyerni az Alba otthonában.

- Alakul a forma, majd a mérkőzésen látjuk meg, hogy hol tartunk. Nehéz mérkőzés lesz, nem mi vagyunk a meccs esélyesei, nagyon erős az Albacomp, a mutatója talán nem is tükrözi, egyre jobb formába lendülnek, de úgy megyünk oda, hogy a legjobb formánkat nyújtjuk és akkor lehet esélyünk a győzelemre - véli Fekete Ádám vezetőedző.

A 10. helyen tanyázó KKK nehéz sorozat előtt áll: az Albacomp után az éllovas Zalaegerszeg, majd a második helyen tanyázó Paksi Atomerőmű lesz Vojvodáék ellenfele.

A fiúk egyelőre a szombaton 18 órakor kezdődő fehérvári ütközetre koncentrálnak. A Kapos Televízióban vasárnap este fél nyolctól láthatják felvételről az összecsapást.

Címkék: Kaposvári KK, kosárlabda, sport