Az idei vetélkedésre húsz csapat jelentkezett, és a produkciók alapján egyértelműen kiderült: mindenki sokat dolgozott azért, hogy remek gyakorlatot mutathasson be. Összeállításunkban, a jeles évforduló kapcsán, visszapillantunk a népszerű rendezvény eddigi történetére.

Pénteken 16 órától már a tizedik, jubileumi Látványsport-fesztivált rendezik a kaposvári városi sportcsarnokban. A múlt pénteken tartott selejtezőn kiderült: a város fiataljai felkészültek a nagy erőpróbára. Az idei vetélkedésre húsz csapat jelentkezett, és a produkciók alapján egyértelműen kiderült: mindenki sokat dolgozott azért, hogy remek gyakorlatot mutathasson be. Összeállításunkban, a jeles évforduló kapcsán, visszapillantunk a népszerű rendezvény eddigi történetére.

A sikertörténet 2000-ben kezdődött. A szervezők fő célja az volt, hogy fellépési lehetőséget biztosítsanak a kaposvári fiataloknak. Egy olyan rendezvénysorozat kialakítása volt az elképzelésük, amely összehozza az embereket, a sportbarátokat és nézőket. Ami azóta történt, arra talán senki nem számított – a Látványsport Fesztivál egy önálló sportággá nőtte ki magát a somogyi megyeszékhelyen.

Kezdetben csak iskolai csapatok képviseltették magukat a fesztiválon, néhány esztendővel később azonban ez a kör már kibővült, s különböző egyesületek, klubok is készültek műsorral. Az érdeklődés jelei már az első alkalommal is mutatkoztak, hiszen 12 csapat nevezett be, s több mint 600 nézőt csábított el az esemény.

A remek kezdeményezést 2000 decemberében tett követte, így már harmadszor rendezték meg a Látványsport-fesztivált a városi sportcsarnokban. A hagyományokhoz híven ezúttal is helyi általános iskolások, középiskolások és főiskolások léptek porondra. A bevonulás után aztán következtek a gyakorlatok. A táncos lábú fiatalok után egy nem mindennapi harcművészeti bemutató is színesítette a programot a Budo SE jóvoltából.

Napjainkban már Kaposvár egyik leglátogatottabb és legszínvonalasabb programja a Látványsport Fesztivál - évről évre új szereplőkkel, új produkciókkal. Ez a fesztivál országosan is egyedülálló, és a kaposvári fiatalok már várják a folytatást – akár a következő tíz évet.

Címkék: sport