Például az agytekervények nagyon hasonlítanak a feltört dió felszínén kirajzolódó barázdákra.

A félbevágott gomba pedig fülünk külső járatait mintázza.

Grapefruit

A félbevágott grapefruit döbbenetesen hasonlít a női mell anatómiai szerkezetére. Maga a grapefruit leve is szimbólum, hiszen hasonlóképpen a gyümölcs levéhez, a színtelen nyirokfolyadék is behálózza a mellszövetet. Ez a gyümölcs erőteljes rákellenes anyagokat is tartalmaz, amelyek éppen a mellrák kialakulásának megakadályozásában van szerepük.
AACR (Amerikai Rákkutató Társaság) két ételt és egy italt nevez meg, mint leghatásosabb rákellenes természetes szert és ezek közül a dobogó első fokán a grapefruit áll (második a dió és harmadik a bor). Legfőképpen a rapamycin rákgyógyszer hatását javítja. Erőteljes sejtvédő, hiszen antioxidánsai, mint a C-vitamin, a béta-karotin, a likopin és a flavonoidok mind-mind segítenek megkötni a szabad gyököket, hogy megóvják a szervezetet a különféle ártalmaktól, mint például a korai öregedés és a rák.

Gomba

A gomba félbevágott formája az emberi fül külső hallójáratára emékeztet. Az ehető gombák fogyasztása is serkenti a hallás funkcióját, hiszen a fülben található csontokat is táplálja a magas D-vitamin tartalma. Ezen kívül magas fehérjetartalma van, valamint olyan hatóanyagokat tartalmaz, amik elősegítik a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint csökkentését, valamint a rák (legfőképpen a leukémia) és AIDS betegségek (HIV pozitívak stabilizációja) gyógyulási görbéjének növekedését. Vannak olyan gombafajok is, amelyek pedig a vércukorszintet csökkentik. Nemcsak a rákos sejtekre vannak jó hatással, de az influenza vírusra is, mert a szervezet immunválaszait megerősítik.

Sárgarépa

A felszeletelt sárgarépa-keresztmetszet kísértetiesen hasonlít az emberi szem felépítéséhez: belseje olyan, mint a pupilla, kívül pedig elhatárolódik a szivárványhártya rajzolata. Vitaminokat (A provitamin: béta-karotin, amely a szinéért is felelős, B1, B2, B6, C,E, K), antioxidánsokat, kálciumot, foszfort és vasat tartalmaz. A béta-karotin és az antioxidáns vitaminok az öregedő szem számára elengedhetetlen hatóanyagok és csökkentik a szürkehályog betegség kialakulásának kockázatát, amely vakságot is okozhat. Ezek mellett a sárgarépa bőrvédő, szív-és keringési rendszer egészséges működéséhez járul hozzá, immunerősítő, tumorellenes hatású, erősíti a fogakat, a hajszálakat, szoptató anyáknál pedig segíti a tejelválasztást.

Dió

10 legegészségesebb étel közül a dió az, ami az egyik legnagyobb mennyiségben fogyasztott szuperétel. Ha feltörünk egy diót, látható, hogy a felszínén megjelenő barázdák vonalai az agyat mintázzák. Elképzelhető, hogy ez nem véletlen, hiszen a dióban található antioxidánsok, ásványi anyagok és omega-3 zsírsavak, növényi szérumok, nagymértékben javítják a memóriát és lassítják a demencia, valamint az Alzheimer-kór kialakulását. Ezen kívül a dióban található hatóanyagoknak vérnyomás szabályozó és immunerősítő szerepük is van. Második AACR ajánlás szerint pedig kifejezetten emlőrák ellen ajánlatos a dió fogyasztása.

Zeller

A zellerszár a csöves csontokhoz hasonlatos formájú és a benne rejlő csontvédő anyagok éppen a csontritkulás kialakulását akadályozzák meg. A zeller bővelkedik ezekben a csontvédő ásványi anyagokban, hiszen igen magas a magnézium, nátrium, kálcium és szilícium tartalma. Ezek határozzák meg a csontok szilárdságát, hiányában a csontok sokkal könnyebben törhetnek el.

Avokádó

Az avokádó egy női méh formájú, magát a megtermékenyülést nagymértékben elősegítő gyümölcs. Az egészséges zsírok, a B6-vitamin és a rengeteg folsav megakadályozza a méhnyakrákot és elősegíti a női reproduktív szervek egészségesen tartását. Pontosan 9 hónapot vesz igénybe az avokádó virágból az avokádó gyümölcs érése, mint amennyi idő kihordani egy babát.

Édesburgonya

Az édesburgonya alakja a hasnyálmirigyre emlékeztet és a cukorbetegeknek segít fenntartani a glikémiás index egyensúlyát amivel a szénhidráttartalmú ételek vércukorszintre gyakorolt hatását határozzák meg. Mivel az édesburgonyában alacsony a glikémiás index, a cukor lassabban szabadul fel és így állandó energiát biztosít a szervezet számára. Béta-karotin tartalma kitűnő antioxidáns, ami védi a sejteket és rákellenes hatású. Magas vitamintartalma (A, B, C), valamint jelentős vas és kálium tartalma is pozitívan hat a szervezetre, így kiváló stresszoldó, izmokban görcsoldó, immunerősítő és gyulladáscsökkentő.

Gyömbér

A gyömbér gyomor alakú és itt fejti ki leginkább a gyógyhatását is, hiszen a benne lévő gingerol nevű hatóanyag enyhíti a hányingert, nyugtatja a gyomrot. Erős méregtelenítő és immunerősítő csodaszer. HIV (AIDS) pozitív betegek kezelésére is használják, mert az ott alkalmazott gyógyszerek mellékhatásai erős émelygést produkálnak és a gyömbér segíti enyhíteni ezeket. Rendkívül hasznos PMS-sel küzdő nőknél is, valamint menstruációs görcsök enyhítésére is alkalmazható. Olaj formában fájdalomcsillapító hatású ízületi megbetegedéseknél. Műtétek utáni is gyorsítja a gyógyulást.

Vörösbor

A piros szőlőből készült vörösbor hasonlít a vér színére; a gyümölcscukor energiát szolgáltat, magas vitamintartalma miatt pedig kis adagban kifejezetten egészséges. Elősegíti az emésztési folyamatokat, a benne lévő bioaktív anyagok, polifenolok pedig gyulladás- és daganatellenes hatással bírnak. Limfómás betegeknél a mértékletes borfogyasztás hozott kiemelkedően jó eredményt az AACR tanulmányai szerint. Kevés vörösbor nyugtató hatású, így akár elalvás előtt is javasolt inni belőle. A benne lévő vérhígító vegyület hozzájárulhat a vérrögök csökkentéséhez, így kifejezetten segíti elkerülni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, többek között a stroke kialakulását. Ezen kívül a koleszterinek lebontásában is részt vesz és kiváló vérrögoldó.

A hipermarketekben található gyümölcs-, zöldség- és vörösbor készlet közül a Lidl újság segítségével a legkedvezőbb áron tud vásárolni. Érdemes követni az aktuális online ajánlatokat, hiszen így nemcsak hogy pénzt spórolhat meg, de hozzájárulhat ahhoz is, hogy környezetkímélő módon, nyomtatott szórólapok segítsége nélkül vásároljon.

null

Címkék: gyümölcs, egészség, reklám