Kaposvár eladó lakás kategóriában szintén emelkedő tendenciát mutat, tudtuk meg az Otthontérkép szakértőitől.

Amennyiben az elmúlt 5 évet vesszük alapul, akkor elmondhatjuk, hogy 144 994 forintról egészen 155 427 forintra emelkedtek az átlag négyzetméter árak. 2017 év végén már 283 116 forintra is rúgott egy-egy lakás négyzetméter ára. Legolcsóbban 68 750 forintos négyzetméter áron tudunk ingatlant vásárolni jelenleg Kaposvár területén.

A város Somogy megye központja, amelynek igen jó a közlekedése. Budapest irányából az M7 felől könnyedén megközelíthető, de az M6 út irányából is könnyű ide eljutni. A megyeszékhelyekre és a közeli településekre, valamint a fővárosba is számtalan menetrendszerinti buszjárat indul.

Kaposvár eladó lakás kínálata szerteágazó

Kaposváron egy 2 szobás lakást már 8,6 millió forint környékén meg tudunk vásárolni. Akik hajlandók kibékülni a panel lakással, azok a felsőbb emeleteken már egészen élhető nagyságú lakásokra tudnak lecsapni, mint amilyen ez is:

null

A 39 négyzetméteres otthon 1+ 1 félszobás, és a 9. emeleten található meg. 2011-ben ez a lakás is, csak úgy, mint sok társas felújításon esett át. Ma már egyre többen újítják fel otthonaikat, így a leendő tulajdonosnak már nem kell sokat ráköltenie. A lakás légkondicionált, redőnnyel és szúnyoghálóval is rendelkezik.

2011 óta a házban lift is megtalálható, így nem kell gyalog megközelíteni a felsőbb emeleteken megtalálható lakásokat sem. A kisebb méretű Kaposvár eladó lakás kínálat mellett, természetesen közepes és igen nagy alapterületű otthonok is megtalálhatók.

20 millió forint környékén már 4 félszobás lakás vásárolhatunk

Egy 80 négyzetméter alapterületű 4 félszobás lakás 20 900 000 forintért eladó, mint ahogy ez az ingatlan is:

null

A kórház környékén található lakás egy társasház 3. emeletén helyezkedik el a tetőtérben. Azonnal beköltözhető, így azoknak is nagy segítséget jelent, akiknek azonnal meg kell oldaniuk a lakhatásukat. A két szintes lakásban nappali, étkező és konyha is helyet kapott. A konyhában beépített bútorok is megtalálhatók, így azokra sem lesz gondja a leendő tulajdonosoknak.

A légkondicionálóval ellátott galérián 2 félszoba kapott helyet valamint fürdő és WC is megtalálható. Lehetőség van egy garázs bérlésére is, amely a ház alatt helyezkedik el. A lakásban, tekintve, hogy tetőtérben helyezkedik el, a nyári időszakban 4 légkondicionáló gondoskodik a levegő hűtéséről. A gyönyörűen felszerelt és szépen karbantartott lakást akár több generáció együtt élésére is ajánljuk.

Nagyobb alapterületű ingatlanok is bőven akadnak a kínálatban 

Egy 130 négyzetméteres 4 szobás tégla építésű ingatlant már 19 900 000 forintért megvásárolhatunk.

null

A belvárosban megtalálható ingatlan nyugodt helyen található meg és 2014-ben teljesen felújították. Műszakilag és esztétikailag is teljesen rendben van, így ide már csak be kell költözniük az új tulajdonosoknak. 3 szoba és egy nagy 33 négyzetméteres nappali található meg a lakásban, ezen felül konyha és 2 db fürdőszoba is megtalálható itt. A vételárba a beépített konyhai gépek is beletartoznak. A Kaposvár eladó lakás kategóriában ezen felül még további ingatlanok is megtalálhatók.

Kép forrás: otthonterkep.hu

Címkék: otthontérkép, lakás, reklám, kaposvár