Magától értetődő, hogy mindannyian fehér, egészséges és szabályos fogsort szeretnénk magunkénak tudni, ám a természet nem mindenkihez ilyen kegyes. Jó hír azonban, hogy a modern orvostudomány segítségével igényeink szerint alakíthatjuk fogaink formáját, színét és persze a fogsor rendezettségéért is sokat tehetünk.

Gondolkodjon felelős szülőként!

Nagyon fontos, hogy saját gyermekünket időben elkezdjük hozzászoktatni a fogorvos látogatásához. A megfelelő szakember választásával megelőzhetjük, hogy a kicsiben elemi félelem alakuljon ki a helyzettől és a későbbiekben emiatt hanyagolja el fogai épségét. A fogorvosok életkoronként más és más jellegű készüléket javasolnak a fogszabályozás érdekében. Felelős szülőként saját feladatunk az, hogy odafigyeljünk gyermekünk fogsorára, és ennek kapcsán kövessük az orvos javaslatát.

Fogszabályozás felnőttként

Amennyiben gyermekkorban elmaradt volna a szükséges fogszabályozás, akkor sincs semmi veszve, ugyanis felnőttként is elérhető a rendezett fogsor. Természetesen valamivel hosszabb időtartamot vesz igénybe, mint ami gyermekként elégséges lett volna, és rendszerint a rögzített fogszabályozó készülékek hozzák csak meg a kívánt hatást, de a vonzó mosoly érdekében mindenképpen megéri az eljárás mellett dönteni.

Nem csak esztétikai okok léteznek!

A szabálytalan fogsor hátrányait legtöbben az esztétikai hiányosságok apropóján érzik. Ha nem merünk mosolyogni, az társas kapcsolatainkra, magabiztosságunkra és ezeknél fogva egész életminőségünkre hatással vannak. Nem ez az egyetlen negatívuma azonban annak, ha szabálytalanul nőtt fogak és méretes hézagok jellemzik fogsorunkat. A szájhigiénia csak úgy lehet teljes, ha minden oldalról alaposan meg tudjuk tisztítani fogainkat. Ez alapvetően válik lehetetlenné az egymásra dőlt, ferdén nőtt fogak esetében.

null

Ráadásul a torlódott fogazatban romlik az íny vérellátása, és nő a fogkőképződés kockázata, ami fogágybetegség kialakulásához vezethet. A megjelenés vonzóbbá varázsolásán túl tehát mindenképpen tartsuk szem előtt a rendezetlen fogsor jelentette egészségügyi kockázatokat is. A fogszabályozás segítségével elejét vehetjük a fogszuvasodásnak, a gyulladt gócok kialakulásának, melyek akár a fogak elvesztését is okozhatják.

Folyamatos kontroll

A fogszabályozó készülék viselése nem csak annyiból áll, hogy a kezdetekkor felragasztja azt az orvos, és másfél-két év múlva leszedi azt a fogakról. Mivel a fogsor folyamatos változáson megy keresztül, és a fogak a kívánt irányba kezdenek el mozogni, ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen ellenőrizze a szakember az elért eredményeket, s ezeknek megfelelően állítsa a készüléket.

A hathetente aktuálissá váló fogorvosi kontroll arra is kiválóan alkalmas, hogy a fogsor átvizsgálásra kerüljön és a lehető legkisebb fogászati problémára is azonnal fény derüljön. A Netfog Fogorvosi Rendelőben ezt a vizsgálatot minden alkalommal elvégezzük.

null

Magabiztosság és sikerek

Fogainkkal való elégedettségünk azonnal rányomja bélyegét viselkedésünkre és a saját magunkról kialakított képre. A szabályos fogsorral rendelkezők aligha tudják elképzelni, milyen sok problémát okozhat az, ha nem merünk mosolyogni és a kommunikáció során is folyamatosan az esztétikai hiányosságok járnak fejünkben.

A vonzó megjelenést szolgáló ép és rendezett fogsor ma már alapvető követelménynek számít akkor, ha szeretnénk kihozni a maximumot mindennapjainkból. Nem csak a munkahelyi sikerek múlhatnak azon, mennyire magabiztosan állunk a dolgokhoz, hanem a magánéleti boldogság is. A fogszabályozás az ehhez vezető út első lépcsője lehet.

Címkék: fogszabályozás, reklám