Amikor munkakeresésre kerül a sor, számos szempontot mérlegelni kell. A munka, amit egy vállalat kínál megfelel-e az elvárásainknak. Ez nagyon fontos, hiszen mi nekünk kell az adott szakmában dolgozni nap, mint nap. Lényeges az, hogy szeressük, amit csinálunk, hiszen csak abban lehet kiteljesedni. Fontos szempont még a munkahely elhelyezkedése, és a megfelelő bérezés.

Manapság sokaknak probléma lehet az, hogy egyedül nem tudnak lakást bérelni, mert túl sokba kerül a bérleti díj. Ahhoz, hogy a költségek egyenlő arányban el tudjanak oszlani, lakótársat kell keresni, azonban viszont ilyenkor már alkalmazkodni kell a másikhoz.

Alapvetően az embereket személyiségük alapján extrovertált, illetve introvertált személyiségnek nevezzük. Akik extrovertáltak, vagyis nyitottabbak a világ, ezáltal az emberek felé, és nem félnek a kihívásoktól, sokkal könnyebben belemennek abba, hogy valakivel, akár egy idegennel is együtt lakjanak. Amíg ezzel szemben az introvertáltak, vagyis a kevésbé nyitott személyiségű emberek nehezebben nyílnak meg mások előtt, és sokkal nehezebben mennek bele abba, hogy valakivel együtt lakjanak. Továbbá az introvertáltak nem gyakran keresik mások társaságát, ők sokkal inkább elvannak a maguk kis világában.

A munkahelyen sem törekednek állandóan társas kapcsolatokra, a fő céljuk az, hogy a munka el legyen végezve. Sokaknak megvan a véleménye az introvertált személyiségű emberekről, azonban nagyon jó munkaerők. A zárkózottabb emberek általában a szellemi munkát végzők táborát erősítik, így többen közülük a mérnöki munkában, pénzügyi területen helyezkednek el, vagy olyan munkakörben ahol egyedül lehet dolgozni. Az extrovertáltak teljes ellentétei az introvertáltaknak. Ők a pezsgést szeretik leginkább, és közülük sokan helyezkednek el kreatív, marketing, valamint média cégeknél.

Az állás Szolnok honlapon lehet találni bármilyen munkát. Az extrovertáltak például elhelyezkedhetnek akár ingatlanközvetítőként is. Az állás betöltéséhez elengedhetetlen az értékesítési területen szerzett tapasztalat, valamint a kiváló kommunikációs készség, a felsőfokú végzettség gazdasági-vagy kommunikációs területen, és a vezetői engedély. A jogosítvány ma már a legtöbb területen elvárásként szerepel, ami persze érthető is. Az ingatlanközvetítői alkalmazottak, valamint a marketing asszisztensek feladatai közé tartozik az ügyfelekkel való kapcsolattartás. Ahhoz, hogy például egy házat meg lehessen mutatni az ügyfélnek, utazni kell akár városon belül is a munkavállalónak.

null

A tömegközlekedés sokszor kiszámíthatatlan, és a pontosság mindig nagyon fontos. Ha valaki marketing asszisztensként szeretne elhelyezkedni a munkaerőpiacon, elsődlegesen rendelkeznie kell megfelelő iskolai végzettséggel, ami lehet egy OKJ, vagy felsőfokú végzettség is. Továbbá a vállalatok elvárhatják a jelentkezőtől a felhasználói szintű számítógépes ismeretet, amibe beletartozik az Office használata, a határozott fellépést, valamint a pontos, és precíz munkavégzést is.

A cégek az alábbiakat kínálhatják a munkavállaló számára: Fiatalos, lendületes csapatban való munkavégzést, fejlődési lehetőséget, akár extra juttatásokat is, amelyekbe beletartozik a cafeteria, a kedvező sportolási lehetőség, a céges telefon és laptop használata.

További elérhető álláshirdetésekért keresse fel a szolnokallas.hu/allasok portált.

Címkék: szolnokallas.hu, állás, reklám