70 éves Demjén Ferenc. Ez alkalomból ad Hetvenkedem címmel koncertet 2016. október 21-én 19 órai kezdettel Kaposváron, a Városi Sportcsarnokban.

A Szabadság vándorai, Sajtból van a hold, Neked most kell eldöntened, Szerelemvonat és sorolhatnánk! Csak néhány példa Magyarország egyik legkedveltebb énekesének, Demjén Ferencnek a slágereiből. Demjén több generáció ikonja, dalait a fiatalok is jól ismerik és éneklik.

Hat Bergendy, hat V’Moto-Rock és tizenhat szólóalbummal, négy koncert- és öt válogatáslemezzel a háta mögött méltán beszélhetünk terjedelmes életműről. 2008-ban ARTISJUS Díjat kapott az év koncertjéért, 2010-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2012-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy játszottak tizenkétezer ember előtt Magyarországon. Olyan filmek betétdalaihoz írt szöveget és szerzett zenét, mint a Szerelem első vérig, a Moziklip vagy a Honfoglalás. Demjén vitathatatlanul egyedi hangja régóta ott él az emberekben, vagyis nem túlzás, ha azt állítjuk: ott van több nemzedék fülében is!

A programból nem maradnak ki azok a felejthetetlen, nagy sikerű dalok, amelyek Demjén Rózsi előadásában lettek sikeresek; valamint, azok a nóták sem, amelyek nagy ívű szerzői pályafutásának darabjai. 

Élvezzük együtt, nagyszülőktől kezdve az unokákig bezárólag a régi és új slágereket.

null

A koncertre most mi is kisorsolunk 3x2 db páros belépőt. A helyes megfejtéseket az jatek.kapospont(kukac)gmail.com címre várjuk névvel, címmel együtt!

3. kérdés: Mikor jelent meg Demjén Ferenc utolsó szólólemeze?

Nyertes: Pelőcz Eszter, Hetes


2. kérdés: Mi az előadó beceneve?

Nyertes: Turáni Tivadar, Kaposvár


1. kérdés: Hány éves Demjén Ferenc?

Nyertes: Virág Istvánné, Kaposvár


Jegyek kaphatók a Tourinform irodában (Kaposvár, Fő u. 8. Tel.: 82/512-921) valamint online a gag.jegy.hu oldalon.

Címkék: demjén ferenc, koncert, reklám, kaposvár