Május 17-én a CORSO Bevásárlóközpont Családi nappal várja a vásárlókat és gyermekeiket. A délután 15 órakor kezdődő programon a gyerekek a Katica Tanya jóvoltából kézműves foglalkozáson vehetnek részt, ahol játszva alkothatnak. A nagyobbak és azok, akik inkább a mozgást és az agytornát választják, jó helyen járnak, hiszen egész nap 22 db nagyméretű készségfejlesztő népi játék várja az érdeklődőket.

17 órakor a Csiky Gergely Színház előadásában a Csimota-mesék c. bábelőadásra várnak mindenkit. Habár az előadás célközönsége elsősorban a fiatalabb generáció, vélhetően a szülőkben is kellemes emlékeket ébreszt majd a műsor, így az egész család számára tartalmas szórakozást kínál ez a program. A hagyományőrző előadáson rengeteg magyar népmese és népdal elevenedik meg, s a gyerekek rég elfeledett dalokat, mondókákat tanulhatnak meg a műsor során.

18:30-kor a Vaskarika együttes veszi át a színpadot. A népzenei alapokon nyugvó, gyerekeknek szóló interaktív műsor során a közönség részévé válik az előadásnak, s a gyerekek dallal, tánccal, játékokkal veszik ki a részüket a mulatságból.

Nap közben a közönség többször találkozhat majd a Crystal SC táncbemutatóival, a Kaposvári Zeneiskola előadásaival, valamint a sportkedvelők Kangoo bemutatókat tekinthetnek meg. 19:30-kor a vásárlók még táncra is perdülhetnek, hiszen a Vaskarika együttes közreműködésével a Somogyi Táncház zárja a programot.

null

Címkék: coprso, családinap, reklám