A hagyományoknak megfelelően szeptemberi ülésén döntött pénteken a következő év megyenapi kitüntetéseiről a Somogy Megyei Közgyűlés. A képviselők megszavazták azt is, hogy Somogy is csatlakozik a Nemzeti Klímavédelmi Szövetséghez - írja weboldalán a Somogy Megyei Önkormányzat.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolóval kezdődött a Somogy Megyei Közgyűlés pénteki ülése. Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató kiemelte, hogy a koronavírus járvány ellenére teljesíteni tudták alaprendeltetésből eredő feladataikat szorosan együttműködve az önkéntes szervezetekkel. Ezt követően beszámoltak a "Vármegyeháza épületegyüttes épületeinek energetikai korszerűsítése" elnevezésű projektről, melynek keretében jelenleg is folyik a Megyeháza felújítása.

A Somogy Megyei Közgyűlés egyetért a Nemzeti Klímavédelmi Szövetség létrehozására irányuló koncepcióval, a kezdeményezést támogatja, ezért együttműködési megállapodást köt Magyarország megyei önkormányzataival. Ennek érdekében felhatalmazták Biró Norbertet, a közgyűlés elnökét a Nemzeti Klímavédelmi Szövetség megalapításáról szóló dokumentum aláírására.

A közgyűlés döntött többek között a Somogy Megyei Önkormányzat és Hivatala 2021. évi költségvetési rendeletének valamint a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány Alapító Okiratának módosításáról. A képviselők zárt ülésen szavaztak a megyei kitüntetésekről, melyeket a következő Megyenapon, 2022. január 6-án Lengyeltótiban hirdetnek ki és adnak át.

Címkék: Nemzeti Klímavédelmi Szövetséghez, megyei közgyűlés, klímavédelem, politika