A csütörtök esti adatok szerint Kaposváron 70 koronavírus-fertőzöttről tudni. Akárcsak a múlt héten, úgy most is 20-an vannak kórházban - ezt Kaposvár polgármestere mondta ma reggeli rádióinterjújában.

Szita Károly tájékoztatása szerint hét általános és középiskolában kellett korlátozó intézkedéseket hozni, néhány osztályban online folyik az oktatás, de olyan is akad, amelyik már visszatérhetett a hagyományos tanrendre. A polgármester az operatív törzs útmutatásai alapján arra kérte a városlakókat: adassák be az influenza elleni védőoltást, ez ugyanis csökkentheti a súlyos szövődmények kockázatát. Az óvintézkedések betartása pedig továbbra is kiemelten fontos.

A városvezető a rádióinterjúban arról is beszélt, hogy ő maga is aláírta azt a petíciót, amely a neves pszichológus Bagdy Emőke mellett áll ki. A szakértő szerint ugyanis nem helyes, ha a társas toleranciák elsajátítását ilyen erőszakos módon, ilyen fiatal korban próbálják a családokra erőltetni, mint teszik azt a Meseország mindenkié elnevezésű kiadványban leszbikus és transznemű szereplők úján. Ezt a véleményt osztja a polgármester is.

Címkék: interjú, rádió, szita károly, koronavírus, politika