A koronavírus-járvány második hullámának a küszöbén állunk. Európában romlik a helyzet és Somogyban is összesen nyolc, a megyeszékhelyen pedig egy betegről tudni, aki karanténban van. Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországot továbbra is alacsony esetszám jellemezze, akkor nem szabad lazítanunk, ébernek kell maradnunk Amit ugyanis eddig elértünk, az az időben meghozott óvintézkedéseknek és az emberek fegyelmezettségének köszönhető. Erről Kaposvár polgármestere beszélt csütörtök reggeli rádióinterjújában.

Szita Károly azt kérte, aki beteg, lázas, ne menjen közösségbe, illetve, hogy a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben mindenki viseljen maszkot! A beszélgetés során elhangzott, hogy a város kamarazenei fesztiválját idén az operatív törzs ajánlásai alapján, szűkített programmal, létszámkorlátozás mellett tartják meg.

Elmaradnak az augusztus huszadikai városligeti rendezvények, viszont a Kossuth téri ünnepi megemlékezést és a szentmisét megtartják. A Somogy Táncegyüttes a Vigasságok terén lép majd fel. A belépés ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. Szita Károly azt is elmondta: az óvodák és a bölcsődék kihasználtsága ezen a nyáron magasabb, mint korábban, ami azzal van összefüggésben, hogy a szülőknek már kevesebb a szabadságuk.

Címkék: rádió, koronavírus, szita károly, politika