A város által tervezett út- és járdafelújítási programok idén is folytatódnak, csakúgy mint a játszóterek tervezett karbantartási munkálatai. A kaposváriak az úthibákat a kátyúűző weboldalon is bejelenthetik. A polgármester tegnapi fogadóóráján a több között ilyen témák is szóba kerültek. Volt, aki a koronavírus miatt megszűnt munkahelyek újrateremtése felől érdeklödött.

Szita Károly válaszában elmondta: a járványhelyezet akkor érte el Kaposvárt, amikor már nagyon közel volt a piacgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban mindössze 300 munkahelyet sodort veszélybe a vírus. A cél most kormányzati és önkormányzati szinten is a munkahelyteremtés, illetve a már meglévő álláshelyek megőrzése, megerősítése.

- Optimista vagyok a tekintetben, hogy az elkövetkezendő hónapokban vissza fogunk lendülni arra az útra, amelyen 2020 elején voltunk - tette hozzá Szita Károly.

Többen azt kérdezték a polgármestertől, mikor-melyik utcában folytatódik az idős, balesetveszélyes fák eltávolítása, illetve azok pótlása. Szita Károly elmondta: a város szakemberei folyamatosan ellenőrzik a százéves hársakat, gesztenyéket és platánokat. Ahol pedig gondot okozhat azok állapota, ott terv szerint megteszik a szükséges lépéseket.

Egy édesanya a város által támogatott oltások körének bővítéséről kérdezett. Kaposvár a többi között a HPV, a tüdőgyulladás és bárányhimlő elleni oltást tette az országban is példaérétkű módon támogatottá. Ez a sor most a tervek szerint a meningococcus B okozta agyhártyagyulladással folytatódik.

Az online fogadóórán az is elhangzott: amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, úgy a város őszi nagyrendezvényeit talán már meg lehet szervezni. Esélyes az ovisok pécsi állatkerti kiránulásainak folytatása és az is elképzelhető, hogy a Csiky Gergey Színház egy kibővített évaddal, már a nyár végétől várhatja a közönséget.

Az online fogadóórát vissza is lehet nézni teljes egészében!

Security Check Required

null

Címkék: online fogadóóra, facebook, szita károly, politika