A már hagyománynak tekinthető szakmai értekezletet tartottak a Nagyatádi Járási Hivatalban a hivatal feladatairól, együttműködések lehetőségeiről, amelyet most is, mint a korábbi években is, nagy érdeklődés kísért.

A jelenlévőket Trefeli Katalin, a járási hivatal vezetője köszöntötte és tájékoztatta a hivatal általános feladatköreiről, működéséről. Az aktuális nemzetiségi támogatásokról tartott előadást Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője.

Matula-Szabó Katalin, a Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály vezetője, a járási hivatal hatáskörébe tartozó szociális ellátások 2019. évi változásairól tartott tájékoztatót, különös tekintettel az új ellátásként bevezetésre kerülő gyermekek otthongondozási díjáról.

Csernela Katalin, a Kormányablak Osztály vezetője a természetes személyek által elektronikusan intézhető ügyekről tartott előadást. Az előadáson azon négy fontos tényezőről hangzott el tájékoztatás, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az ügyfelek sikeresen intézzék ügyeiket elektronikusan. Ezért, általánosságban az elektronikus ügyintézésről tájékozódhattak a résztvevők, majd az elektronikus ügyintézés feltételéről, az ügyfélkapu regisztrációról, a „Webes ügysegéden” intézhető ügyekről és az E-papíron kezdeményezhető ügyekről.

dr. Horváthné dr. Rudalics Rita, a Földhivatali Osztály vezetője, a földügyi szakterületet érintő jogszabály-módosításáról, a földforgalom, a földhasználat és az ingatlan-nyilvántartás területét érintően beszélt. Ismertette az elővásárlási és előhaszonbérleti jogok, állatsűrűség, családi gazdálkodók, helyben lakó szomszéd módosult fogalma, feles bérleti és részesművelési szerződések, díjmentesség, rangsorra való tekintet nélkül törölhető jogok és tények, valamint az e-ügyintézés szabályait.

Dr. Fömötör Márton, a Népegészségügyi Osztály vezetője, a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve azt, hogy Magyarországon, megyénkben a kardióvaszkuláris megbetegedés aránya 100 000 lakoshoz viszonyítva az EU átlag felett van. Mint mondta, egészséges életmóddal éveket adhatunk a szívünknek. A keringési rendszer állapotát rontó rossz szokások és egyéb társbetegségek megelőzhetőek, kezelhetőek.

Varga-Pfeifer Zsuzsanna, a Foglalkoztatási Osztály vezetője, a 2019-es év munkaerő-piaci programjairól, foglalkoztatási, képzési lehetőségekről adott tájékoztatást.

Címkék: nemzetiségi, cigány, roma, Nagyatád, önkormányzat, politika