Pénzügyi tekintetben is sikeres évet zárt tavaly Kaposvár, mondta a mai közgyűlésen Szita Károly polgármester. Erőt és biztonságot nyújt az idei büdzsé, jelentős tartalékok vannak, amelyek a megnyugtató gazdálkodást teszik lehetővé. Erre alapozva a következő évtized első felében is tovább fejlődhet Kaposvár.

A közgyűlésen szó esett az illegális szemétlerakásokról, valamint az illegális égetésekről is. Szita Károly elmondta, a szemét eltakarítására évente 50 millió forintot fordít az önkormányzat, amit fejlesztésekre is költhetnének. Jelenleg mintegy 19 helyen van a városban illegális szemétlerakó. Ezeket a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel közösen fogják felszámolni és szigorítják az ellenőrzéseket.

- Egy 0-24 órás járőrszolgálatot fogunk létesíteni, hogy tetten érhessük mindazokat, akik az ingyenes, szabályos hulladéklerakás ellenére ezt az illegális tevékenységet folytatják. Ugyanez vonatkozik egy másik tavasszal és ősszel visszatérő problémára, az illegális égetésekre is - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Az illegális szemét, illetve műanyagégetés is sok gondot okoz Kaposváron. Sokan panaszkodnak, hogy például ezek miatt nem tudják a tiszta ruhát teregetni, illetve környezet és egészségkárosító hatása is van. A város már több büntetést is kirótt az elkövetőkre.

A környezetszennyező égetések esetében büntetőeljárást kezdeményez a város, más tiltott égetésnél pedig a szabálysértést alkalmazza.

A közgyűlést ezúttal is percről-percre közvetítettük!

A közvetítésnek vége

  • 08:05:07

    Új esemény

    Jó napot kívánunk a Kapospont olvasóinak! Februári közgyűlését tartja Kaposvár képviselő-testülete. 20 napirendi pontot tárgyalnak a képviselők. Köztük meghallgatják a városi rendőrkapitány, valamint a városi tűzoltóparancsnok tavalyi évről szóló beszámolóját. Tartsanak velünk!

  • 08:08:16

    Új esemény

    Szita Károly polgármester napirend előtti felszólalásában az elmúlt közgyűlés óta eltelt időszakról szólva megemlékezett Fésűs Éva és Bellai Zoltán díszpolgárokról, akik az elmúlt néhány napban hunytak el. A testület egyperces néma csenddel emlékezik ...

  • 08:10:33

    Új esemény

    A város foglakoztatottsági adataira térve Szita Károly elmondta, rekord évet zárt Kaposvár ezen a téren tavaly. Két évtizede nem voltak ilyen jók a mutatók.  

  • 08:12:02

    Új esemény

    Nyárra elkészül a új ügyészségi épület és azt követően neki állhatnak a Gróf Apponyi utca felújításának. Jó ütemben halad a színház felújítása. Május elején átadják a Modern Városok Program első beruházását a Kaposvár Arénát.

  • 08:12:09

    Új esemény

    Palkovics miniszterrel aláírták hat város energetikai felújításáról szóló megállapodást.

  • 08:14:06

    Új esemény

    Kaposvár vendége volt múlt héten az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hatóság vezetője. A megyei jogú városok meghívására érkeztek és az önkormányzati cégek gazdálkodásairól beszéltek.

  • 08:15:03

    Új esemény

    Megújult a Kaposvár Kártya, amit 2005-ben az országban elsőként hoztak létre. Modernizálták és egyszerűsítették  használatát.

  • 08:17:54

    Új esemény

    A jövőről szólva elmondta, az új évtized a gazdasági növekedésről, a családok támogatásáról, a bérek növekedéséről és az egészséges Kaposvárról kell szóljon.

  • 08:23:26

    Új esemény

    A rendőrség részéről dr. Heffer Attila városi parancsnok a város bűnügyi helyzetéről számol be.

  • 08:23:39

    Új esemény

    Elmondta, a biztonság a központi témája mindennek itthon és Európa szerte. A bűncselekmények száma 2010 óta folyamatosan csökkent Kaposvár területén. Először esett ezer alá, 942 darab történt. A nyomozáseredményesség pedig 80 százalékos.

  • 08:23:55

    Új esemény

    A közterületeken történt bűncselekmények száma stagnál évek óta. Tavaly 291 történt és itt csaknem 85 százalékos az erdményesség.

  • 08:37:47

    Új esemény

    Kiemelt bűncselekmény 479 volt a korábbi 556 helyett. 

  • 08:37:57

    Új esemény

    Ezen belül például 50 alatt van a lakásbetörések száma és például tavaly nem volt rablás.

  • 08:38:11

    Új esemény

    8 darab cserbenhagyásos közlekedési baleset történt, amit soknak tart a városi kapitány.

  • 08:38:29

    Új esemény

    Szabálysértés 470 volt a korábbi 560-nal szemben. De nem volt például gépjármű lopás a városban 2018-ban.

  • 08:38:42

    Új esemény

    Közlekedési baleset viszont 50-nel több volt tavaly, mint egy évvel korábban. De ezen belül kevesebb volt a halálos kimenetelű. Gondok vannak az elsőbbségadással. 

  • 08:38:53

    Új esemény

    Rosszabbodott a helyzet az ittasan okozott baleset terén. 571-en vezettek ittasan tavaly.

  • 08:39:06

    Új esemény

    Nőtt a közterületen végrehajtott elfogások,előállítások száma. Sokat jelent a város biztonságát tekintve a készenléti rendőrök jelenléte és járőrözése.

  • 08:39:15

    Új esemény

    A politikai gyűlések, demonstrációk, sportesemények és kulturális rendezvények az elvárásoknak megfelelően zajlottak le 2018-ban.

  • 08:39:32

    Új esemény

    Nagy hangsúlyt fektettek a baleset és bűnmegelőzésre. Ez utóbbi esetében mintegy 300 előadást tartottak és több mint 3500 diákot és időskorút szólítottak meg. 

  • 08:42:58

    Új esemény

    Nem történtek súlyos, hosszan tartó bűncselekmények Kaposváron, ami növelte az itt élők biztonságérzetét. ehhez azonban hozzájárul a jogkövető magatartás, vagy a kamerarendszer.

  • 08:47:17

    Új esemény

    A megyei főkapitány elmondta, a második legbiztonságosabb megyeszékhely Kaposvár. A nyomozás eredményességet sikerült mintegy 10 százalékkal növelni.

  • 08:59:01

    Új esemény

    Kiss Tamás (Jobbik) egy tűzeset kapcsán érdeklődik és kérdezi, mire jutott a rendőrség.

  • 08:59:21

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) kérdezi, a bűncselekmények számát illetően hol Kaposvár a nagyvárosok viszonylatában.

  • 08:59:32

    Új esemény

    A megyei kapitány a tűzről elmondta, a mostani adatok szerint nem szándékos gyújtogatás történt. Nyomoznak, de olyan adatuk nincs, ami miatt bárkit gyanúsítanának.

  • 09:00:08

    Új esemény

    A sorrendről szólva Heffer Attila elmondta, ez nem verseny ez, ma nem nézett utána ezeknek az adatoknak, de megteszi.

  • 09:24:08

    Új esemény

    A megyei kapitány elmondta, a bűncselekmények számát illetően Kaposváron van a második legkevesebb és a negyedik helyen áll a felderítéseket illetően.

  • 09:24:16

    Új esemény

    A hozzászólásokban a képviselők megköszönték az adott válaszokat, valamint a rendőrség tevékenységét a közbiztonság javításának terén.

  • 09:24:28

    Új esemény

    Szita Károly polgármester zárszavában elmondta a legfontosabb dolog napjainkban a biztonság az élet minden területén és köszöni az elvégzett munkát. Rövidesen elkezdődik a kamerarendszer bővítése, további 130 kamerát szerelnek fel a városban. 

  • 09:30:54

    Új esemény

    A közgyűlés 18 igennel fogadta el a beszámolót.

  • 09:31:05

    Új esemény

    A városi tűzoltóparancsnok beszámolója következik.

  • 09:38:07

    Új esemény

    Kiderült, nagy hangsúlyt fektettek tavaly a kiképzésekre, a gyakorlatokra. Sok fiatal érkezett az állományba. Sokat tettek a lakossági figyelem felhívásra. Újabb önkéntes egyletek jöttek létre.

  • 09:45:32

    Új esemény

    Tavaly 270 tűzeset történt az előző évi 308-hoz képest.  Műszaki mentés pedig 403 a 487 helyett.

  • 09:45:39

    Új esemény

    Kaposvár területén 98, az illetékességi területhez tartozó 46 településen 116 eset történt tavaly.

  • 10:11:16

    Új esemény

    Műszaki mentés Kaposváron 208, másik 48 településen 142 történt.

  • 10:11:25

    Új esemény

    A megyei katasztrófavédelem igazgatója, Wéber Antal parancsnok megköszönte a város támogatását, aminek eredményeként jól tudják végezni munkájukat. Személyi gondjaik nincsenek, de toborzókat tartanak és van kikből válogatni szerencsére. Kéri a lakosság további segítségét, hogyha ha látnak valamit, ami veszélyes lehet akkor szóljanak nekik és közösen megoldják. 

  • 10:11:37

    Új esemény

    A képviselők 18 igennel fogadták el a tűzoltóság beszámolóját.

  • 10:11:40

    Új esemény

    Szünet következik. 

  • 10:43:19

    Új esemény

    Folytatva a közgyűlést a 2018-as költségvetést tárgyaljáék a képviselők. Jelentős tartalékot sikerült képezni, ami további lehetőségeket jelent a városnak. Kaposvár költségvetése talán soha nem volt ilyen stabil és erős, mint az idén -  mondta Szita Károly polgármester.

  • 10:43:27

    Új esemény

    Kováts Imre (DK) a Cukorgyár köz orvosi rendelőjének felújítása után érdeklődik. 

  • 10:43:37

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) a kórház déli tömbjében létesülő parkolóval kapcsolatban kérdezi, hogy az odaköltöző intézmények igénye mellett mennyi lesz a kórházba érkezők parkolóhelye.

  • 10:43:46

    Új esemény

    Megoldódik a rendelő felújítása, mondta Szita Károly viszontválaszában. A parkolók elegendőek lesznek, mivel 200 új parkoló létesül ott.

  • 10:43:59

    Új esemény

    A hozzászólásokban Kováts Imre arról beszél, hogy miért akarja az önkormányzat elengedni a Kométa 99 Zrt 11 és fél milliós kamattartozását. A képviselő nem tartja indokoltnak, mivel a cég a tavalyi évet 43 milliárd forintos bevétellel zárta. ebből a kamattartozásból sok mindent meg lehet oldani. 

  • 10:44:41

    Új esemény

    Mihalecz András (Fidesz) erre azt mondta, az önkormányzat résztulajdonosként döntene így. Szerinte hosszú távon kifizetődő elengedni ezt a 11 és fél millió forintot.

  • 10:44:50

    Új esemény

    Szita Károly elmondta, megmentettek több száz munkahelyet, a 2 milliárd forint befektetés ma 3,9 milliárd forint, amit visszakap a város.  

  • 10:45:12

    Új esemény

    A tavalyi költségvetési előterjesztést 15 igen, egy tartózkodással, illetve nem szavazattal fogadták el a képvislők.

  • 10:47:27

    Új esemény

    Apróbb változtatásokat hoztak a közterületi, illetve a közösségi együttélés rendeletében.

  • 10:51:44

    Új esemény

    Döntöttek több arculati, reklám, illetve városképi kérdésben.

  • 10:57:52

    Új esemény

    Az élelmezési napi térítési díjak 3 és 38 forint közötti összegben emelkednek a következő előterjesztés szerint. A rezsiköltségek pedig 11 és fél százalékkal. 

  • 11:22:25

    Új esemény

    Egy közgyűlési döntés értelmében felújítják a leromlott állapotú Ady Endre utca 5 számú ingatlant.

  • 11:29:35

    Új esemény

    Vége a közvetítésnek.

Címkék: városháza, képviselő, közgyűlés, politika, Kaposvár