Májusban döntött úgy a legnagyobb magyar városokat tömörítő szervezet, hogy a köztársasági elnök felkérésére csatlakoznak az Under 2 mozgalomhoz. Ez egy olyan nemzetközi szövetség, amely a klímavédelem érdekében lép fel. A csatlakozók azt vállalják, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A kétszáznál is több várost, tartományt és országot tömörítő szervezet történetében még nem fordult elő ilyen, széleskörű összefogás, mint a magyar Megyei Jogú Városok Szövetségének csatlakozása. Pedig a szakemberek szerint a klímavédelem nem globális, hanem települési szinten igazán hatékony.

- A jó klímavédelem életminőséget, technológiaváltást, versenyképességet jelent és az együttműködés képességét jelenti - mondta egy mai sajtóeseményen Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának főigazgatója

A megyei jogú városok a következő 5 évben több mint 100 milliárd forintot költenek majd energiahatékony megoldások bevezetésére. Napelemparkokat építenek, előnyben részesítik a távfűtést, biomassza alapú energiatermelő egységeket létesítenek, a tömegközlekedésben lecserélik a régi, gázolajos járműveket.

Kaposvár vezetésével pedig hat nagyváros a napelemparkokban nyert energiát is speciálisan hasznosítja.

- Olyan rendszert kíván hat dunántúli város megvalósítani, illetve nem kíván, hanem meg is fog, hogy tárolja az energiát. Tároljuk és mindig oda adjuk, ahol szükség van rá. Ezzel energiakereskedelmet indítunk el - tette hozzá Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

A városok célja - tette hozzá Szita Károly -, hogy környezetbarát és olcsó energiát biztosítsanak a településeken élőknek.

Címkék: under 2, megyei jogú városok, klímavédelem, szita károly, politika