A közgyűlés módosította a megyei önkormányzat 2017. évi költségvetési rendeletét, illetve elfogadták az idei büdzsét, melyet hiány nélkül, az önkormányzat és hivatala tekintetében több mint 1,85 milliárd forintos főösszeggel terveztek meg. Az előző évekhez képest magasabb összegben szerepelnek a folyamatban lévő pályázati források is.

Beszámoltak a Somogy Megyei Önkormányzat 2017. évi nemzetközi tevékenységéről és a 2018. évi nemzetközi tervről, mely szerint folytatásra érdemesnek tartják a testvérmegyei kapcsolatokat, illetve a nemzetközi pályázatokat, melyek fejlesztési forrásokat hozhatnak Somogyba. 

Ezek között szerepelt az előterjesztésben a Dráva mente kiemelt fejlesztési régióvá válásának támogatása, melyet a hozzászólók is az egyik legfontosabb kérdésnek tartottak. Tárgyaltak a képviselők a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásáról is, mely szerint januárban újabb 18 támogatási szerződést kötöttek a megye települései.

Némi vita után a kormánypárti képviselők szavazatával döntöttek arról is, hogy csatlakoznak a Megyei Jogú Városok szövetségének „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat!” című felhívásához és elutasítják a Soros-tervet, valamint azt, hogy a megyében bevándorlás-szervező irodát működtessenek. A településekre komoly fenyegetést jelentő tömeges betelepítés miatt felkérik Magyarország Kormányát, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlás-szervező Soros-szervezetek ellen.

Címkék: közgyülés, költségvetés, megyei, politika