A város napi, ünnepi közgyűlést követően ma tartotta a kaposvári képvislő-testület első közgyűlését 2018-ban.

Szöveges közvetítésünkben minden lényeges történésről beszámoltunk, ami a Városháza dísztermében történt.

A közvetítésnek vége

  • 08:09:14

    Új esemény

    Szita Károly polgármester napirend előtti felszólalásában ismételten gratulált a Város Napján kitüntetetteknek.

    Köszönetet mondott a kaposfüredieknek a Három királyok túra megvalósításáért.

  • 08:09:18

    Új esemény

    Megemlítette a Seuso kiállítást, ami rekord számú látogatót vonzott a Rippl-Rónai Múzeumba.

    Megköszönte a kormánynak, hogy Kaposvár a hat kiválasztott város között lehetett, ahol bemutatták a kincseket. 

  • 08:09:33

    Új esemény

    18 napirendi pontot tárgyalnak meg a mai közgyűlésen. Elsőként a város idei költségvetését.

  • 08:14:22

    Új esemény

    Szita Károly az előterjesztéshez fűzve elmondta, soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Kaposváron, erősödik a helyi gazdaság, nő az iparűzési adó és idén is erre számítanak.

  • 08:14:35

    Új esemény

    Az idei költségvetésnek három erős pontja van.

    Az egyik a 171 milliárdos Németh István Program. Ezen kívül a a gyarapodó Kaposvár és a vállalkozások támogatása.

    Külső források nélküli stabil működés várható.

  • 08:22:37

    Új esemény

    A Németh István Program alapja, hogy versenyképes környezetet alakítanak ki a vállalkozások számára. Iparterületeket újítottak fel tavaly és idén újabb kettő lesz megújítva.

    Két új is épül, egy 30 hektáros és egy 3 hektáros a füredi laktanya helyén.

  • 08:22:47

    Új esemény

    Elindult és folytatódik a kórház déli tömbjének rehabilitációja.

  • 08:22:56

    Új esemény

    A Kométáról szólva Szita Károly elmondta, 2013-ban azért fektetett be két milliárd forintot a város a cégbe, hogy megerősödjön és megmaradjanak a munkahelyek.

    Azóta nőtt a cég árbevétele, többen dolgoznak ott, és legalább 800 millió forint haszonnal tud majd kiszállni a város. 

  • 08:25:30

    Új esemény

    Kevesebb közmunkással számolnak az idei évre. Százzal kevesebben lesznek. A tapasztalatok szerint elhelyezkedtek a munkaerő piacon, megváltoztak a törvényi szabályozások.

  • 08:29:41

    Új esemény

    50 millió forinttal tovább működik idén is a vállalkozásfejlesztési alap. Tavaly ezt 56 alkalommal vették igénybe.

  • 08:29:53

    Új esemény

    2018 a Családok Éve, ezért Kaposváron 102 millió forint támogatás vehetnek igénybe az itteni családok.

  • 08:30:14

    Új esemény

    A Németh István Programban idén elkezdődik a Csokonai fogadó 1,2 milliárdos felújítása, a Nostra kialakítása, a deseda kemping megvalósítása, kerékpárutak, biciklik vásárlása. 

  • 08:39:45

    Új esemény

    Folytatódnak az út- és járdafelújítások. 1,4 milliárd forintot fordítanak rá. Tovább javítják a zártkerti utakat, átalakul a Tüskevári csomópont.

    Tavaszra elkészül a közlekedési csomópont terve és rövidesen elkezdődhetnek a kivitelezések. 

  • 08:40:13

    Új esemény

    A kórház déli tömbjének az átalakítása 4 és fél milliárd forintba kerül.

    Intézményfelújításokra 1,4 milliárd forint jut.

    Lesznek idén is egészségügyi beruházások, erre 500 millió forintot fordítanak. Sportberuházásokra is költenek. A Virágfürdő pedig 50 millió forintot kap felújításra.

  • 08:40:28

    Új esemény

    A sétáló utcai önkormányzati ingatlanok és társasházak megújulnak. Ere 35 millió forintot különítettek el.  

  • 08:40:43

    Új esemény

    Folytatódik a Zöld Város Program. 2050-re energiafüggetlen szeretne lenni a város, növelik a környezetbarát energiaforrások kiépítését. 

  • 08:43:44

    Új esemény

    Elkezdődik a szennyvíztelep megújítása, a távhő szolgáltatás korszerűsítése, lesznek elektromos autóbuszok, fejezte be Szita Károly polgármester az idei költségvetés bemutatását. 

  • 08:43:59

    Új esemény

    Kérdések következnek ...

  • 08:46:47

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) kérdezi, hogy mi van a fürdő mellé tervezett szállodával. Pályázhat-e a város erre?

    A Deseda kemping fejlesztésében mire lesz elég az idei 500 millió forint?

    Mi van a beharangozott napelem parkkal és mi lesz a kisgáti torzóval és Cser rehabilitációjával? 

  • 09:02:00

    Új esemény

    Kováts Imre (DK) kérdezi, milyen adatok alapján mondható, hogy soha nem volt ennyire alacsony Kaposváron a munkanélküliség. Továbbá van-e mód arra, hogy a 67-es út építéséből származó kitermelt fa a somogyiakhoz, a kaposvári rászorulókhoz jusson. 

  • 09:02:51

    Új esemény

    Szép Tamás (Fidesz) arról érdeklődik, hogy a különböző fasorok karbantartására van-e pénz a költségvetésben.

  • 09:10:05

    Új esemény

    Szita Károly válaszában elmondta: Kaposvár tavasszal benyújtja a pályázatát a szállodaépítésre.

    A Deseda kemping esetében az 500 millió forint a terület előkészítésre és egyéb apróbb munkákra lesz elég. A kemping megújítása 2020-ra várható.

    A napelemparknál most folyik a terület művelésből való kivétele. A kínaiakkal a szándéknyilatkozatot Borhi Zsombor írta alá.

    A kisgáti torzó magántulajdonban van és a tulajdonos árulja a területet.

  • 09:10:15

    Új esemény

    A Cser közösségi tervezése most folyik, a Donner rehabilitációjánál pedig most kezdik ezt, mondta a főépítész, L. Balogh Krisztina.

  • 09:17:48

    Új esemény

    Kováts Imrének válaszolva Szita Károly elmondta, éves átlagot számol a munkaügyi központ, akiktől az adatokat kapja. A kitermelt fával kapcsolatosan köszöni az ötletet és megkeresik a kivitelezőt. 

  • 09:59:51

    Új esemény

    Szita Károly polgármester az idei költségvetés zárszavában elmondta, a kaposfüredi szőlőhegyre vezető út 62 millió forintba kerülne. Ebben azonban kéri az ottaniak segítségét. Ők is gyűjtsenek össze egy kevés pénzt.

  • 10:00:01

    Új esemény

    A színház kevesebb nézőszámot produkált tavaly és ezért kevesebb a támogatása.

  • 10:00:39

    Új esemény

    Az önkormányzatok eladósodása nem a helyhatóság miatt volt, hanem a felelőtlen kormányzás miatt. A Fidesz kormány pedig kisegítette a bajban lévő önkormányzatokat azzal, hogy átvállalta az adósságukat - válaszolt Szita Károly a szocialista Pintér Attila egyik kérdésére.

  • 10:03:31

    Új esemény

    Szavazás következik a határozati javaslatokról. A város idei költségvetését igennel és tartózkodással fogadták el.

  • 10:03:51

    Új esemény

    A választási bizottság tagjait választják meg a képviselők.

  • 10:09:00

    Új esemény

    A választási bizottságba három állandó és két póttagot szavaztak meg.

  • 10:09:04

    Új esemény

    Szünet következik.

  • 10:24:20

    Új esemény

    Folytatódik a közgyűlés.

  • 10:30:08

    Új esemény

    Bővül a vállalkozásfejlesztési és befektetés-támogató program: több munkavállaló vonható be a támogatotti körbe.

  • 10:31:25

    Új esemény

    Molik Edit óvodavezető nyugdíjba megy, erről is szó esett.

  • 10:32:21

    Új esemény

    Több pályázat kapcsán is konzorciumi együttműködési megállapodásokról döntenek a képviselők.

  • 10:33:09

    Új esemény

    Egyhangú a döntés a "COMPETE4SECAP" c. nemzetközi projektben való részvételről is.

  • 10:35:50

    Új esemény

    Vagyonhasznosítási ügyekről, bérleményekről esik szó.

  • 10:36:59

    Új esemény

    Előterjesztés a "Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat" polgármesteri konferencia felhívásáról.

  • 10:40:39

    Új esemény

    Kiss Tamás (Jobbik) kérdezi: Kaposvár is befogadott-e oltalmazott menekült státuszú embereket?

  • 10:40:58

    Új esemény

    Felder Frigyes (LMP) a többi között magáról a határozatról, a Soros-tervről, illetve a bevándorlást szervező irodákról kérdez.

  • 10:43:37

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) is a bevándorlást szervező irodák felől érdeklődik.

  • 10:46:43

    Új esemény

    Szita Károly szerint Európa párhuzamos társadalmaira már vannak nyugati és északi példák is, polgármesterként pedig döntéseit az határozza meg, milyen lesz, milyen legyen Kaposvár jövője. A jövő biztonsága ugyanakkor illegális bevándorlókkal nem garantálható.

  • 10:47:11

    Új esemény

    Legyen-e bevándorló ország Magyarország? Most ez a kérdés. A magyar polgárok túlnyomó többsége egyértelmű nemmel válaszol ...

  • 10:49:51

    Új esemény

    Az uniós döntéshozók a migránsok kvóta nélküli, automatikus szétosztását szorgalmazzák és a bevándorlást szervező szervezetek támogatását. Ez (is) aggasztó a polgármester szerint.

  • 10:52:09

    Új esemény

    Jobb megelőzni a bajt! Itt most egy hosszú távú jövőről is állást kell foglalni - mondta a polgármester.

  • 10:56:59

    Új esemény

    Mihalecz András (Fidesz): fontos a megelőzés, a baj elkerülése, a migrációs veszélyforrás elhárítása. A képviselő arról beszél, hogy nem a bevándorlók oldják meg Európa népességi, gazdasági gondjait, emellett a mindennapok biztonságát is veszélyeztetik.

  • 11:00:52

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) szerint illegális bevándorlókat, akik a társadalomra veszélyt jelentenek senki nem akar befogadni Magyarországon.

  • 11:07:37

    Új esemény

    Felder Frigyes (LMP) javasolja, hogy a kormánynak szánt határozat tartalmazza: hozzák nyilvánosságra a Soros Görgy által eddig így, vagy úgy támogatott szervezetek, politikusok listáját.

  • 11:11:30

    Új esemény

    Szita Károly azt mondja: minden bevándorlás illegális, ha azt az adott ország nem akarja. E vonatkozásban egyértelmű, mit akar Magyarország és, mit akarnak a magyar polgárok.

  • 11:13:42

    Új esemény

    Ez a döntés a máról is, de leginkább a jövőről szól.

  • 11:14:49

    Új esemény

    Szita Károly önálló képviselői indítványok benyújtásra bíztatja a témában a képviselőket.

  • 11:17:01

    Új esemény

    Az eredeti határozatot fogadta el a képviselő-testület mindössze egy tartózkodással fogadta el.

  • 11:18:27

    Új esemény

    A 2017. évi költségvetés I-XI. havi teljesítéséről, hulladékgazdálkodási ügyekről és alapítványi támogatásokról döntenek a képviselők.

  • 11:22:13

    Új esemény

    Kováts Imre (DK) a temetkezési költségek alakulásáról és a temetkezési szolgáltatóban a város tulajdonrészéről beszél. Mikor szerez nagyobb hányadot a város?

  • 11:24:16

    Új esemény

    Szita Károly válaszában elmondja: 75 % + 1 tulajdonrészt kellene a városnak szereznie ahhoz a szolgáltatóban, hogy valóban többségi tulajdonosként dönthessen az önkormányzat. Most nincs ennyi eladó tulajdonrész.

  • 11:25:25

    Új esemény

    Egy korábbi rendeletnek köszönhetően pedig néhány éve csökkentek a temetkezési költségek Kaposváron.

  • 11:34:00

    Új esemény

    Vége a közgyűlésnek.

Címkék: képviselő, közgyűlés, politika, Kaposvár