A polgármesterek legfontosabb dolga, hogy a településeiken élők érdekeit képviseljék, ezért kell beszélniük az Európai Bizottság által tervezett kötelező betelepítési kvóta és a bevándorlásszervező civilek jelentette veszélyről - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Kaposvár polgármesterét a polgármestereknek összehívott pénteki konferenciáról kérdezték. Szita Károly elmondta: aggodalomra ad okot az, hogy a felső korlát nélküli kötelező betelepítésről szóló javaslat ügyében összefogott az Európai Bizottság és az Európai Parlament, és a tervet az Európai Tanácson is át akarják vinni.

Ha mindez megvalósul, a magyar települések a betelepülés célpontjaivá válhatnak, ezt pedig nem akarjuk - szögezte le, hozzátéve, meg kell akadályozni, hogy ilyen döntés szülessen.

fotó: MTI/Bruzák Noémi
fotó: MTI/Bruzák Noémi

Megjegyezte: a magyar emberek már a népszavazásnál és a nemzeti konzultációban is véleményt mondtak a kérdésről, a polgármestereknek pedig az a dolguk, hogy képviseljék a településeiken élők érdekeit, és biztosítsák a nyugalmat és a biztonságot a településeken. Mint mondta, a pénteki konferencián erről fognak beszélni, illetve arról, mit kell tenni annak érdekében, hogy ne következzen be az, ami miatt most aggódnak.

Felidézte: tavaly novemberben az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben nagy szerepet szán a civil szervezeteknek a bevándorlás szervezésében, Soros György pedig több százezer dollárt szán vidéki hálózatának megerősítésére. Szita Károly úgy vélte, a Soros György által támogatott civil szervezetek - amelyek megfogalmazása szerint "eddig be se tették a lábukat" Kaposvárra - veszélyesek.

Címkék: illegális bevándorlás, MJVSZ, település, polgármester, Szita Károly, politika