Néhány évvel ezelőtt a hazai élemiszergazdaság mélypontján a munkahelyek, valamint a város számára gazdaságilag kiemelten fontos cég megmentése érdekében az önkormányzat 2 milliárd forint értékben bevásárolta magát a Kométa 99 Zrt-be.

Az önkormányzat számára a befektetés gyümölcsöző volt, mert pár év alatt 445 millió forint kamatot és 880 millió forint helyi adót fizetett a cég.

Ezenkívül 716 emberre nőtt a foglalkoztatottak száma.

- Számunkra, kaposváriak számára az volt a tét, hogy megmentünk-e 900 családot attól, hogy ne segélyből kelljen élniük, hanem reggel be tudjanak menni dolgozni és a tisztességesen elvégzett munkát követően pedig a hó végén fizetést kapjanak - mondta az akkori döntés kapcsán Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A város szigorú feltételek mellett adta ezt a támogatást, amelynek egyik pontja volt, hogy meghatározott időn belül a cég kivásárolja a részvénycsomagot. Ezt négy ütemben, 2020 végéig hajtaja végre a húsüzem, az önkormányzat pedig 5 százaléknyi részvénycsomagot megtart.

Kaposváron a mérsékelt adópolitikát folytatva jövőre is azonosak lesznek az adómértékek mint idén. Kivéve az építményadót.

- A pénzintézetek, hitelintézetek és a hasonló gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások esetében az építményadó mértéke emelkedik, de azt hozzá kell tenni, hogy az elmúlt 3 évben lényegében az építményadó mértéke nagy mértékben nem változott. A lakosság számára gyakorlailag nem is fog változni. Illetőleg egy új adónem kerül bevezetésre, ez pedig a reklámadó, amelynek alapja a reklámhordozó négyzetméterben maghatározott területe, mértéke pedig 12 ezer forint - tette hozzá dr. Csillag Gábor, jegyző.

A közszolgáltatások közül csak a tömegközlekedés és a lakbérek növekednek 2 és fél százalékkal. Nem emelkednek a fizetőparkolók díjai, a temetkezés, a szippantás árai és nem kérnek többet a belépőjegyekért sem az önkormányzat kulturális intézményeiben.

A kaposvári közgyűlés történéseiről alább percről-percre frissülő szöveges összefoglalónban tudósítottunk.

A közvetítésnek vége

  • 07:56:26

    Új esemény

    A közgyűlés 8 órakor kezdődik.

  • 08:05:26

    Új esemény

    Köszöntjük a KaposPont olvasóit!

  • 08:05:37

    Új esemény

    Novemberi közgyűlését tartja a kaposvári képviselő-testület. A tervek szerint 30 napirendipontot tárgyalnak meg.

  • 08:05:44

    Új esemény

    Napirendek előtt elbúcsúztatják a nyugdíjba vonuló Máté Mártonné, óvónőt, óvodavezetőt. 

  • 08:19:38

    Új esemény

    Szita Károly polgármester napirend előtt az elmúlt közgyűlés óta történtekről számol be a képviselő-testületnek.

    Így a Németh István Program jelenlegi állásáról, a 67-es út 2x2 sávossá tételéről.

  • 08:20:52

    Új esemény

    A Bajcsy-Zsilinszky utca megnyitásáról, ami az első lépés a kórház déli tömbjének átalakításában. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzések megtörténtek, az illetékes bizottság döntésére várnak.

    Ide informatikai bázist építenek, civil házat, 196 parkolót, átkötő utat, okos parkot, szökőkúttal. A kápolna épületét pedig a Bábszíntér kapja meg.

  • 08:22:21

    Új esemény

    A két- és félmilliárd forintos út- és járdafelújítás, illetve építés idei üteme a végéhez közeledik.

    A zártkerti utak közül is sok megújul. 

  • 08:22:41

    Új esemény

    Ismét meghirdette a város a fiatal tehetségeknek szóló polgármesteri díjat.

    Az elmúlt évben három pályaművet díjazott a város, amelyeket meg is valósít.

  • 08:22:47

    Új esemény

    Szintén kiírták a Bursa Hungarica ösztöndíjat, amire 15 millió forintot fordítanak.

  • 08:29:15

    Új esemény

    Első napirendi pontként a Kométában lévő részvények visszavásárlásáról lesz szó. 
     
    Szita Károly polgármester elmondta, három éve egy nagy döntést hozott a város, amikor közpénzből egy piaci szereplőt támogatott.

  • 08:32:00

    Új esemény

    Az akkori gazdasági helyzetben több száz ember munkahelyét mentették meg, valamint a helyi gazdaság zászlóshajóját. 
     
    A megkérdezett kaposváriak 98 százaléka támogatta a cég megmentését. 

  • 08:34:58

    Új esemény

    Több szigorú feltételt is megszabott a város, amelyek teljesültek. Az elmúlt évek alatt több  százzal emelkedett a foglalkoztatottak száma.

    Eddig több mint 440 millió kamatot kapott a város és 800 millió felett volt az iparűzési adó.  

  • 08:45:03

    Új esemény

    Hozzászólásában Mihalecz András (Fidesz) elmondta, valóban kockázatos volt a közpénz ilyen felhasználása, de az idő bizonyította, hogy érdemes volt a munkahelyek megtartása és bővítése miatt. A sikerhez nem csak a város, hanem a tulajdonosok elkötelezettsége is kellett.

  • 08:45:07

    Új esemény

    Az előterjesztést 16 igen és egy tartózkodás mellett elfogadta a képviselő-testület.

  • 08:55:49

    Új esemény

    A város a jövő évben nem emeli az adók mértékét, kivéve a telekadót, ami két forinttal növekszik. Egy új adónemet, reklámadót vezet be a város, ami 12 ezer forint lesz négyzetméterenként.

  • 08:56:05

    Új esemény

    Mindegyik adónemről külön szavaznak a képviselők. 16 igen és egy tartókodás mellett fogadták el a rendeletet.

  • 09:04:34

    Új esemény

    Pozitívan módosították a lakásépítési és vásárlási támogatás szabályait. Az idei évben 36 millió forintos keret volt és 26 családot tudtak támogatni. 

  • 09:10:21

    Új esemény

    Egymás után folyamatosan fogadják el az előterjesztéseket a képviselők. 

  • 09:10:34

    Új esemény

    Többek között nem emelkednek a fizető parkolás díja Kaposváron és fenntartják a kaposváriaknak szóló kedvezményeket.

  • 09:16:07

    Új esemény

    Nem emelkednek az önkormányzati kulturális intézmények belépődíjai sem.

  • 09:16:37

    Új esemény

    Helyi autóbuszközlekedés díjait két és fél százalékkal emeleték meg január elsejétől.

  • 09:25:10

    Új esemény

    A  város esélyegyenlőségi programjának felülvizsgálatáról és frissítéséről tárgyal a testület.

  • 09:31:32

    Új esemény

    Pintér Attila (MSZP) szerint az előterjesztés pontatlanságai miatt nem kellene tárgyalni és ügyrendi javaslatként azt mondta vegyék le és ne tárgyalják. Szita Károly polgármester nem támogatta ezt.   

  • 09:31:41

    Új esemény

    A testület 14 igen, 2 nem és 1 tartózkodással elfogadta az esélyegyenlőségi előterjesztést.

  • 09:51:55

    Új esemény

    Többlet-támogatást adnak a liget otthonnak. Hat millió forintról döntöttek a képviselők.

  • 09:52:19

    Új esemény

    Intelligens parkolási rendszert tesztelnek és siker esetén telepíthetnek is Kaposvárra. Borhi Zsombor alpolgármester elmondta, a rendszer segítségével nyomon követhető, hogy hol van üres parkolóhely a városban. Ezt egy okos megoldással és okos telefonnal oldanák meg. Fél évet tesztelik a rendszert.

  • 09:52:26

    Új esemény

    Alapítványokat támogattak és zárt ülés lesz.

Címkék: képviselő, közgyűlés, politika, Kaposvár