Zsúfoláisg megtelet tegnap este a Kapos Hotel kristályterme. Az érdeklődők a nemzeti konzultáció országjáró körútjának kaposvári fórumára érkeztek. Az előadók szerint érthető a nagy érdeklődés, hiszen a tét is nagy, amiről dönteni kell.

- 1703, 1848, 1956 és 2017. Úgy tűnik a magyarság minden évszázadban egyszer fellázad a szabadságáért. Ezt történt a korábbi, mind a három időpontban, amikor a magyarok úgy döntöttek, hogy a saját kezükbe szeretnék venni a dolgaikat, az ország irányítását - fogalmazott Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

Erről van szó most is - mondták az előadók. A nemzeti konzultáció migrációval, betelepítésel és határzárral kapcsolatos - a magyar állásponttal ellentétes - kérdései ugyanis szinte állandóan napirenden vannak Brüsszelben.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint ezt a biztonságot, illetve a város fejlődését fenyegeti például a kötelező betelepítési kvóta. 

null

- 171 milliárd forintot költünk el az elkövetkező három évben azért, hogy iskolákat újítsunk fel, óvódákat újítsunk fel, orvosi rendelőket építsünk, sportlétesítményeket hozzunk létre, modern póluskórházat építsünk és alakítsunk át nyugodt körülmények között. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha ebben a városban továbbra is nyugalom van - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A nemzeti konzultáció egyebek mellett ezeknek a vívmányoknak a megőrzésére, illetve megvédésre adhat felhatalmazást a kormányak.

- Minden egyes visszaküldött nemzeti konzultáció, megtámogatja, megacélozza a kormány álláspontját a brüsszeli vitákban és az európai uniós vitákban. Szükség van minden magyar véleményre, szükség van minél több magyar ember véleményére - válaszolta Kocsis Máté, Budapest VIII. kerületének polgármestere.

Az országjárás szervezői éppen ezért arra kérnek mindnekit: foglaljanak állást a konzultáció kérdéseiben!

Címkék: országjárás, nemzeti konzultáció, politika, kaposvár