Gelencsér Attila hangsúlyozta: az idősek világnapja alkalmat teremt arra, hogy az időseknek megköszönjük azt, hogy a munkájukkal hozzájárultak az ország újjáépítéséhez két világháború és két diktatúra után, és tapasztalataik átadásával ma is hozzájárulnak a nemzet gazdagságához.

Ezt a sok munkát szeretné a kormány megköszönni akkor, amikor sokat tesz azért, hogy az időseknek jobb legyen az életük. Így például megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, a Nők 40 programmal 170 ezer nagymamát adtunk vissza a családoknak, a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően ma már 400 ezer 55 év feletti munkavállaló dolgozik, az Erzsébet-program keretében pedig évente 35 ezer nyugdíjas pihenhet. A mindennapi kiadások csökkentése, a rezsicsökkentés, és többek között a gyógyszertámogatás különösen az időseknek nyújt segítséget.

A magyar alaptörvény 2011 óta rögzíti, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk a következő generációnak az idősek az idősek tiszteletét. 

Az a cél, hogy Magyarország a legkülönbözőbb nemzedékek számára is jó hely legyen, ezért dolgozunk a jövőben is. Idősödő világban élünk, s ez azt is jelenti, hogy tovább élünk, mint a korábbi generációk, és a kérdés csak az, hogyan lehet hasznosítani ezeket az éveket, s hogyan adható át az évtizedek alatt megszerzett tudás és tapasztalat a fiatalabb generációknak.

A cél az, hogy növeljük az idősek közösségben eltöltött éveinek számát, mert a közösséghez tartozás, a nemzethez tartozás akár az élethosszt is tudja növelni. Az idősek életerős és lelkes nyugdíjasok lehetnek, ez pedig erőforrás a szűkebb környezetük, a családjuk, de az egész ország számára is.

Az is a dolgunk, hogy megbecsüljük az időseket, akik erős tartóoszlopai az országnak, akik egész életükben kitartóan dolgoztak és kétkezi, szellemi munkájukkal életben tartották az országot. Ezért meg kell becsülni és meg kell mutatni a magyar közéletnek és a következő generációnak, hogy milyen nagy érték van az idősek életében és munkájában.

Címkék: köszönet, Gelencsér Attila, idősek, politika