Gőgös Zoltán szerint az árveréseket követően a somogyi földterületek 70 százalékát nem helyben lakók kapták és egy részük ráadásul külföldi kézbe került. Az MSZP-sek ezért 2018 után szigorú kontroll alá vonnák a rendszert.

A szocialisták megyei elnöke pedig úgy fogalmazott: az agrár-felsőoktatás átalakítása is tévút, egy központi intézmény ugyanis működésképtelen lesz. A sajtótájékoztatón elhangzottakra Kaposvár országgyűlési képviselője is reagált. Gelencsér Attila szerint a somogyi gazdák nem kérnek a baloldalból. Azért amit tettek, és amit újra tennének a magyar földdel és a magyar termelőkkel.

A politikus azt írta: a gazdák éppen attól félnek, hogy a baloldal visszaállítja a szocialista agrárpolitikát, amelynek lényege, hogy egy forintért évtizedekre adtak oda állami földeket több ezer hektáros gazdaságoknak, egykori TSZ elnököknek és több százezer hektár magyar földet játszottak külföldiek kezére.

 

Címkék: Gőgös Zoltán, földárverés, MSZP, sajtótájékoztató, politika, Kaposvár