A Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából köszöntötték Budapesten a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját. Dr. Neszményi Zsolt az ünnepi állománygyűlésen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától, dr. Góra Zoltántól vehetett át elismerést.

Fotó: Jóri András - BM OKF
Fotó: Jóri András - BM OKF

A kormánymegbízott az indoklás szerint azért kapta a díjat, mert elősegítette a megyében az önkéntes mentőszervezetek munkáját, amelyek a katasztófavédelem hivatásos erőit kiegészítve részt vesznek a katasztrófák elleni védekezésben.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként főigazgatói ajándéktárgyat adományozott Köcski Miklósnak, Fonyód város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete parancsnokának.

A Polgári Védelem napjáról a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya is megemlékezett. Rácz Csaba tűzoltó alezredes, a Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője John Mcain szavaival kezdte ünnepi beszédét. Mint mondta: nincs felemelőbb érzés annál, mint egy önmagunkon túlmutató ügyért harcolni - olyasmiért, aminek a részesei vagyunk, de korántsem csak a mi létünk körül forog. A felügyelő kifejtette: a polgári védelem, soha nem csak egy civil szerveződés volt, annak ellenére, hogy a szervezet több mint 90 százalékát civilek alkotják. Ez egy olyan szervezet, olyan szerveződés, amely a közösségben élő emberek, a települések vezetése és a hivatásos erők összefogására épül. A polgári védelmi szervezetbe beosztott állampolgárok, olyan jellemről tesznek tanúbizonyságot, ami egy nemzetet képes összetartani. Elődeink munkájához méltón, a polgári védelem ma is társadalmi igényeket elégít ki, melyek során folyamatosan változik és illeszkedik a mindennapi kihívásokhoz, ezzel növelve az emberek biztonságérzetét.

Rácz Csaba beszéde zárásaként Bethlen Gábortól idézett: "Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."

Címkék: neszményi, elismerés, politika, díj