2017.06.24 - Szombat
Iván

Ismét Áder János lehet a köztársasági elnök 2016. December 29. - Csütörtök 16:53 | Címkék: köztársasági elnök, Áder János, Politika, jelölés

Elfogadja ugyanis a következő államfői ciklusra szóló felkérést.

 "A felkérést elfogadom. Az alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően vállalom a jövő tavasszal esedékes demokratikus megmérettetést" - áll az államfő MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Áder János azt írta, az államfői megbízatásra eddig is olyan alkotmányos szolgálatként tekintett, amelynek ellátása során a köztársaság elnöke a magyar nemzetnek tartozik felelősséggel és számadással.

Fotó: 444.hu
Fotó: 444.hu

Emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnöki megbízatás újabb vállalására szóló felkérést követően sokan biztatták a megkezdett munka folytatására. "Köszönetem fejezem ki mindazoknak, akik lélekben most is velem voltak, és mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták államfői tevékenységemet" - írta.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy újbóli megválasztása esetén céljai és személyes vállalásai a jövőben is változatlanok maradnak. Kiemelt feladatának tartja a törvényalkotás feletti alkotmányos kontroll gyakorlását, valamint továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a természeti környezet védelme, a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalás társadalmi szintű megerősítése, valamint a magyar értékek és magyar érdekek következetes nemzetközi képviselete érdekében.

 

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás