Egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Szita Károly, Kaposvár polgármestere azt mondta: 2460 polgármester támogatta aláírásával azt a levelet, amelyet Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének címzett és amelyben a kötelező betelepítési kvótáról szóló határozat visszavonását kéri.

Az MJVSZ elnöke hangsúlyozta, nem volt még olyan Magyarországon, hogy a polgármesterek ilyen nagy arányban álltak volna ki valamiért, és reményét fejezte ki, hogy ez elgondolkodtatja az Európai Bizottság elnökét. Úgy fogalmazott: választott tisztségviselőként neki sem lehet más a dolga, mint hogy az európai polgárok, köztük a magyar állampolgárok akaratát képviselje.

Szita Károly kiemelte, a magyar emberek Európában először mondhattak véleményt Brüsszel kényszerbetelepítési terveiről és ez a vélemény elsöprő volt: "a magyarok 98 százaléka" mondta azt, hogy nem kér ebből.  

Hozzátette: sajnos az európai politikusok jelentős része a mai napig nem ismerte fel a tömeges bevándorlás veszélyeit, pedig "annak ordító jelei vannak", hiszen minden héten tapasztalható, hogy a migráció együtt jár a bűnözéssel és a terrorizmussal.

"Nekünk, polgármestereknek a legfontosabb feladatunk az, hogy nyugalmat és biztonságot tudjunk teremteni a falvainkban és a városainkban, és ezért határozottan kiállunk amellett, hogy megálljt kell parancsolni Brüsszel kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos terveinek." - fogalmazott Szita Károly.

Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnökeként a kvótareferendumot követően fogalmazott meg egy levelet Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, amiben kérte, hogy "azt tegye, ami a dolga: védje meg a magyar és az európai polgárokat a tömeges betelepítéstől, és az Európai Bizottság vonja vissza a kötelező betelepítési kvótáról szóló határozatát". Ezzel egy időben arra kérte Magyarország valamennyi polgármesterét, hogy ha egyetértenek a levél tartalmával, csatlakozzanak ahhoz.

Hajnal Gábor, a csongrádi Földeák polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: az általa vezetett község lakói ellenérzéssel viseltetnek a kötelező betelepítéssel szemben, a településen élők csaknem 60 százaléka vett részt a kvótareferendumon, és több mint 98 százalékuk szavazott a kötelező betelepítés ellen: "Rettegnek az emberek a terroristáktól és a különböző bűncselekményektől, amiket hallunk a nagyvilágban. Ezeket az embereket nem hívtuk ide, ők nem menekültek, ők eljöttek a jobb élet reményében, mert ha ténylegesen menekültek lennének, akkor nem a fiatalemberek jönnének, hanem mentenék a gyermekeket és az asszonyokat".    

Keszey János, a mintegy 9300 lakosú Balatonalmádi polgármestere arról beszélt: a település lakóinak több mint fele vett részt a népszavazáson, és több mint 98 százalékuk szavazott a kötelező betelepítési kvóta ellen. Úgy fogalmazott: neki mint polgármesternek kötelessége képviselni a településen élők akaratát.

Szita Károly az MTI kérdésére elmondta: a következő napokban küldi el Jean-Claude Junckernek levelét, amelyhez csatolni fogja az eddig beérkezett polgármesteri támogató leveleket is.

A sajtótájékoztatón kötegekbe rendezve bemutatták a polgármesterek leveleit is. A dokumentumban a polgármesterek rögzítik, hogy demokratikusan megválasztott településvezetőkként kötelességük tiszteletben tartani a választóik akaratát, a népszavazáson pedig a magyar emberek világosan és egyértelműen állást foglaltak a kötelező betelepítéssel kapcsolatos tervekkel szemben.

"Együtt kérjük az Európai Bizottságot, hogy hallja meg a magyar és az európai polgárok hangját! Vonja vissza a kötelező betelepítési kvótákról szóló terveket, és tegyen meg mindent a schengeni határok és az európai polgárok védelme érdekében" - tartalmazza a dokumentum.

Címkék: kényszerbetelepítés, Juncker, Európai Unió, népszavazás, kvóta, polgármester, Szita Károly, politika