A somogyi megyeszékhelyen voksolók 98 százaléka utasította el a kötelező betelepítési kvótát az október másodikai népszavazáson. Kaposvár polgármestere, Szita Károly egy szombati sajtótájékoztatón azt mondta, nem emlékszik arra, hogy a rendszerváltozás óta ilyen széles körű egyetértés lett volna a városlakók között, mint a mostani referendum alkalmával: "21 ezer kaposvári polgár tett hitet, hogy megvédi Kaposvárt. Hitet tett amellett, hogy biztonságban élhessen. Erről szólt a legutóbbi népszavazás."

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Tuzson Bence megköszönte a kaposváriaknak és az összes nemmel szavazónak, hogy kiálltak Magyarország jövőjéért. A politikus hozzátette, hogy az új egység akaratát a kormánynak végre kell hajtania, ennek megfelelően kívánják az alaptörvényt is módosítani: "Magyarország önazonosságának védelme, azt is jelenti, hogy Magyarországot úgy szeretjük ahogy van. Így szeretnénk megtartani és továbbadni unokáinknak is. Emellett fontos, hogy a kultúránkat őrízzük meg és őrizzük meg Magyarország biztonságát is. Ahhoz, hogy Magyarország biztonsága hosszú távon biztosított legyen, szükséges az alaptörvény módosítása."

Gelencsér Attila Kaposvár országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy a városban és környékén a népszavazás alkalmával magasabb volt a részvételi arány, mint az országos átlag: "Közel 2 százalékkal az országos átlag felett voltunk. Kaposvár és környéke sohasem látott egységet mutatott."

Az alaptörvény módosításának parlamenti vitájára hétfőn lesz. Tuzson Bence elmondta: a tervek szerint akár már novemberben döntés születhet.

Címkék: Tuzson, alaptörvény, Gelencsér, népszavazás, Szita, Kaposvár, politika